Győr

Audi Hungaria: jön a Q3 Sportback, marad a TT

2019.03.18.

Az év második felében egy újabb Audi gyártása kezdődik meg Győrben. Az autó úgynevezett SUV, azaz városi terepjáró lesz, a neve pedig Audi Q3 Sportback – jelentette be Győrben tartott évértékelő sajtótájékoztatón Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke.

A sajtótájékoztató résztvevői balról jobbra: Lőre Péter, az Audi Hungária kommunikációért és kormánykapcsolatokért felelős igazgatója, Thoralf Hanschel, a motorgyártás igazgatója, Knáb Erzsébet személyügyekért felelős ügyvezető igazgató, Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke, Axel Schifferer pénzügyi igazgató és Arnd-Robert Sponagel, az Audi Hungária járműgyártás igazgatója (b-j) az éves sajtótájékoztatón az Audi győri székházában 2019. március 14-én. Balra egy Q3-as modell. MTI/Krizsán Csaba

Már eddig is Győrben készült a Q3, amelyhez most egy nevében hasonló, de attól eltérő jármű társul. Húsz éve kizárólag Győrben készül a TT sportautó, amelyről évente felröppennek a hírek, hogy megszűnik a gyártása. Heinfling cáfolta az ezzel kapcsolatos német és magyar lapjelentéseket.

A TT egy ikon, amelynek szülőhelye Magyarország – fogalmazott. – Tavaly megújult a TT, így a következő három évben biztosan gyártani fogjuk. Ezzel ellentétes döntést nem hozott az anyavállalat. Mivel a magunkénak érezzük, természetesen azt szeretnénk, hogy a TT gyártása folytatódjon a jövőben is.

Audi TT: ikon, ami három évig még biztosan marad.

A sajtótájékoztatón természetesen szóba került az Audinál lezajlott hat és fél napos sztrájk is, a szakszervezet 18 százalékos béremelést harcoltak ki.

Ezzel kapcsolatban Heinfling kijelentette: A munkavállalók komoly eszkalációt választottak, a béremelés pedig komoly anyagi megterhelést jelent a vállalatnak, ami nem javítja a konszernen belül a győri telephely versenyképességét.

Az igazgatóság elnöke nem hagyott kétséget abban, hogy a jelentős kiadással járó béremelést ellensúlyozni kell.

Az egyre erősödő verseny ebben az évben is kihívások elé állít minket: az Audi Hungaria versenyképességének megőrzése érdekében hatékonysági- és megtakarítási intézkedéseket fogunk bevezetni.“ – hangsúlyozta.

Audi Q3: tavaly kezdték el gyártani Győrben.

A megterhelés ellenére a győri Audi idén is fizet dolgozóinak nyereségrészesedést. Ez a fizetések 90 százalékát jelenti, s május elején érkezik a bankszámlákra.

Tavaly a győri Audi árbevétele 7 milliárd 377 millió euró volt. Nyeresége pedig adózás után 440 millió euró – erről már Axel Schifferer pénzügyekért felelős igazgatósági tag beszélt a sajtótájékoztatón.

Achim Heinfling szolid üzleti évként jellemezte a 2018-as évet. Eredmények és nehézségek egyaránt voltak. Fontos mérföldkőnek nevezte az elektromos meghajtások gyártásának elindítását, s ezzel a fennállásuk 25. évében megérkezett az elektromobilitás az Audi Hungariához. Szintén az elmúlt évben vette kezdetét az első győri SUV, az Audi Q3 sorozatgyártása. Mindkét projekt szilárd alapot teremt az Audi Hungaria jövőjének biztosításához“, mondta Achim Heinfling.

Majdnem kétmillió motort gyártottak tavaly a győri Audiban.

„Ezzel egyidejűleg azonban számos kihívással - mint például a WLTP-átállás miatti termelési ingadozások - kellett szembenéznünk, amely sok erőt és energiát emésztett fel. Ezen egyedi hatások figyelembevételével a vállalat stabil termelési volument és szolid pénzügyi eredményeket ért el 2018-ban. – hangsúlyozta.

A sajtótájékoztatón elhangzott, az Audi Hungariában 2018-ban 1 millió 954 ezer motort gyártottak, ezzel a győri Audi továbbra is a világ legnagyobb motorgyára. Elektromos motorból 9453 darabot gyártottak. A motorgyártás termékpalettája a háromhengeres Otto-motorokkal, valamint a mild-hibrid technológiájú négyhengeres dízelmotorokkal bővült. A munkatársak naponta 9000 motort, köztük alternatív meghajtásokat gyártanak a Volkswagen Konszern 31 gyártótelephelye számára.

Tavaly óta elektromos motorok is készülnek az Audi Hungariánál.

A járműgyártásban kereken 100.000 autó gördült le a gyártósorról. Az elmúlt évben megújult a győri dizájnikon, az Audi TT. Sportos dizájnelemek erősítik a kompakt sportautó dinamikus megjelenését, amely immár több mint 20 éve készül az Audi Hungariánál. 2018 nyarán az első győri SUV-val egy új modellcsalád érkezett Győrbe: az előző évben már 15.657 Audi Q3 hagyta el a győri gyártócsarnokot. Az Audi Hungariánál készülő modelleket a világ több mint 90 országába szállítják. A legnagyobb piacok Németország, Nagy-Britannia, valamint az USA és Kanada voltak az elmúlt évben.

Újságírói kérdésre válaszolva, hogy szponzorációs keretüket csökkentik-e a sztrájk és a béremelések ellensúlyozására, Heinfling azt mondta: rövid távon nem terveznek beavatkozást.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..