kiállítás

Automotive Hungary Nemzetközi Járműipari Beszállítói Szakkiállítás

2016.09.16.

Az eddigi sikeres kiállítások alapján október 19-21. között a Budapesti Vásárközpontban a Hungexpo Zrt. újra megrendezi a járműipar legnagyobb regionális fórumát, ahol minden járműipari ágazat képviselteti majd magát, multinacionális cégek, világmárkák, kis- és középvállalkozások egyaránt jelen lesznek, lefedve a járműgyártás teljes folyamatát.

RÉSZTVEVŐK:

Közel 200 kiállító foglalta már le helyét a Vásárközpont legnagyobb pavilonjában, hogy részt vehessen a 2016-os eseményen, és számuk, valamint az általuk lefoglalt terület, a rendezvényhez közeledve, egyre nő.

Kiállítóként olyan a saját területükön meghatározó cégek lesznek a 4 magyarországi autógyár mellett, mint például: AGC Glass, Beewatec, Bosch, Bridgestone, Continental, Duvenbeck, Fanuc, Flextronics, Karsai Műanyagtechnika, Kirchhoff, Knüppel, KUKA, LUK Savaria, MOL, Otto Fuchs, Shinwa, SMR, Takata, Thyssen Krupp, Wedco, ZF.

Számos város és régió is megjelenik a kiállításon, úgy, mint: Nyugat-Pannon Régió, Miskolc és Győr, de idén először csatlakozik hozzájuk Tatabánya is.

Kollektív bemutatókra is lehet számítani, hiszen közös kiállítói standokat szervez a Czech Trade, az Advantage Austria, a Német-Magyar Ipar Kamara, a MAJOSZ és a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara

A folyamatosan frissülő kiállítói lista itt olvasható: http://automotivexpo.hu/hu/kiallitoi-lista-2016

PROGRAMKÍNÁLAT:

A rendezvényhez magas színvonalú szakmai programsorozat is kapcsolódik, melyek továbbra is az iparág egészét lefedő 3 kiemelt témakörre épülnek: ÜZLET, TUDOMÁNY, KARRIER

A hagyományosnak mondható programok mellett, mint az AUTOMOTIVE HUNGARY TECHTOGETHER diákverseny és a MAJOSZ-HIPA Beszállítói Fórum, idén számos újdonsággal is várjuk a szakembereket:

·       először szervezi az Automotive Hungary keretében a JETRO a japán-magyar alkatrész- és anyagbeszerzési üzletember találkozót

·       a Portfolió és a MAGE közösen szervezi a „JÁRMŰIPAR 2016” konferenciát

·       a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara mérnök továbbképzési programot tart e-mobilitás témában

·       Az IFKA - Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. aktuális gazdaságfejlesztési, foglalkoztatási, környezetvédelmi, logisztikai, pályázati együttműködési és minőségügyi témában szervez prezentációkat.

·       HIPA TIER UP! stand – A megjelenés célja, hogy erősítse a kooperációt a magyar járműipari egyetemek és a hazai KKV szektor között a szakmai tartalommal megtöltött gyakornoki programok és a közös kutatás-fejlesztési projektek területén

Részletes programok: http://automotivexpo.hu/hu/programok

 

Társrendezvény: AUTÓTECHNIKA Nemzetközi járműfenntartó-ipari szakkiállítás

2016. október 19-22. (szerda-szombat)

Idén ősszel immáron 25. alkalommal nyitja meg kapuit az AUTÓTECHNIKA szakkiállítás, melyen a hazai beszállító- és járműjavító-ipart kiszolgáló műszer- és garázsberendezés-forgalmazók, valamint a szakképzési szféra szereplői mutatják be kínálatukat és a most legyártott járművek üzemeltetéséhez szükséges eszközöket és szakmai tudást. Az Automotive Hungary kiállítással egy időben zajló rendezvény a partneri kapcsolatok bővítésére is kiváló lehetőség, hiszen egy helyen tapasztalható meg a gyártó- és fenntartó-ipar jövőjének összefonódása.

Vegyen részt Ön is a magyar járműipar komplex fórumán, ahol a gazdaság legdinamikusabb ágazata teljes körűen mutatkozik be!

Előzetes online regisztráció után a kiállítások ingyenesen megtekinthetők:

http://automotivexpo.hu/hu/regisztracio

Bővebb információ: www.automotivexpo.hu

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....