Autós Nagykoalíció

Autós Akadémia a közlekedésbiztonság jegyében

2014.02.25.

Újabb négy előadással folytatódott az Autós Nagykoalíció Autós Akadémiája. Ezúttal a közlekedésbiztonság uralta az előadásokat.

- Fontos, hogy találjunk új témákat – fogal,azott köszöntőjében Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, majd felkonferáléta Nemes György professzort, baleseti sebészt. Nemes professzor ír az autoszektorra, terjesszük ki a mobilitást.

Nemes professzort hallgatják a résztvevők

Prof.dr. Nemes György balesetsebész,a KTE Közlek.eü.Szakosztály és a Magyar Közlekedésbiztonsági Társaság elnöke előadásában a közlekedési balesetben sérültek ellátásának történetét elemezte. Megtudhattuk, előbb volt a háborúk miatt sérült ellátás, mint közlekedési baleseti sérültek gyógyítása. Az ok nagyon egyszerű, a háborúk jóval azelőtt is voltak, hogy az autót feltalálták.

A professzor, aki 1986-tól öt évig a Forma 1-ben a budapesti futamon az egészségügyi ellátás vezetője is volt, elmondta, WHO statisztikái szerint minden igyekezet ellenére sok a baleset. Kockázat mindig, mindenhol van. Ha autóba ülünk, nem arra gondolunk, mi lesz ha meghalunk.

-Hat km/órás sebességnél meg tudjuk védeni magunkat, nagyobb sebességénél megsérélünk – jelentette ki Nemes György, aki definiálta a balesetet, baleset az, amely akaratán kívül éri az embert.

Megtudhattuk azt is, az ötvenes évek kikényszerítette a baleseti sebészetet, s elvált a sebészettől és ortopédiától.

- A baleseti sebészet örök szakma – jelezte a motorizációval együtt járó tényt a professzor, s idézte John F. Kennedy-t, aki 1960 jelentette ki: „ A közlekedési baleset a nemzet egyik legnagyobb, sőt talán a legnagyobb közegészségügyi problémája „

Érdekességként elmondta: a gőzzel hajtott járművek, új baleseti forrást jelentettek az emberiség történetében. Az első „ motorizációs” baleset 1770-ben történt, Nicolas-Joseph Cugnot ágyúvontatója felrobbant. Történelmi dátum 1877, az Otto-motor feltaláása. Ford még azt jósolta, az egész világnak 3 millió gépkocsi elég, ennél több ember képtelen megtanulni a vezetését. 

Az auto elterjedésével a balesetek száma is megnőtt. Különösen a biztonsági öv 1954-es feltalálása előtt. A légzsákot, ahogy az övet is, kezdetben szkepszis fogadta: Henry Ford szerint a légzsák több embert öl meg mint amennyit megment – idézte Nemes György a történelem egyik tévedését.

A mozgó röntgen automobil 100 éves hungarikum, magyarok találták fel – Nemes professzor ezzel kapcsolatos cikkét itt olvashatja.

Magyar találmány, hungaricum

Szűcs László előadása

Szűcs László, a Dräxlmaier Hungária Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója : Az interiőr és ami mögötte van címmel tartott előadást.

Harmadikként Kocsenda Miklós, a Café Next képviselőjének Közlekedj okosan című előadása következett. A Café Next reklámügynökség készítette az Autós Nagykoalíció, a Skoda és az OBB biztonsági öves kampányát, amely jelenleg is sok helyen látható óriásplakátokon és hallható rádiókban.

Óriásplakátokon sok helyen látható.

A reklámokra több definíciót is mondott az előadó, majd rátért a közlekedébiztonságra.

-Nem közlekedésbiztonságot kell eladnunk, hanem annak hiányát, és ezen keresztül megdöbbenést, félelmet, iszonyt, felismerést, lelkiismeretfurdalást, nyugtalanságot, dühöt, aggodalmat, bűntudatot, felelősségérzést, amelyet a kampányunk növel – jelentette ki Kocsenda Miklós.

Közlekedésbiztonságra ösztönző plakát külföldről

Ezt követően közlekedésbiztonsággal kapcsolatos videókat játszott le, amelyek hol megdöbbentőek, hol szellemesek, hol pedig elgondolkodtatóak voltak, jelezve azt, széles a tárháza a biztonságra figyelmeztető spotoknak.

Egy újabb külföldi példa

Rusznák András

Végezetül Rusznák András, az Anyukám is érteni fogja című rovatunk egyik szerkesztője   beszélt a megszületés körülményeiről, hogy kiknek, miért ajánlják a rovat cikkeit, erről bővebben itt olvashat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....