Autós Nagykoalíció

Autós Nagykoalíció: megalakult a motoros tagozat

2014.12.15.

Az Autós Nagykoalíció tagozataként megalakult a Motoros Nagykoalíció – jelentette be Knezsik István, az ANK elnöke a szervezet évzáró rendezvényén, amelyet hétfőn Zsámbékon, a Driving Camp épületében tartottak.

A jövő elkezdődött – idézte Knezsik István az ANK 2015-ös szlogenjét, s felidézte a múltat is. Hatodik éve, hogy az ANK elindult a saját útján.

Knezsik István elnök bejelenti a motoros tagozat létrejöttét. Fotók: Besenyei Gergely

Az ember akkor igazán ember, ha a lehetséges változatok közül a legnehezebbet választja – idézte Bólyai Jánost az elnök, majd egy afrikai mondással is megspékelte köszöntőjét, eszerint ha beülsz bárkinek a csónakjába, előbb-utóbb evezned kell.

Az évzárón az ANK mintegy száz tagja, pártoló tagja, együttműködő partnere, valamint a sajtó képviselői vettek részt.

Knezsik István elnök a szakma megújulását és az ezzel összhangban lévő az ANK céljait és fejlődésének irányát fogalmazta meg. Ennek megfelelően ANK erősíteni kívánja a szakmai munkát új-, és megfiatalított szakmai tagozatok és intenzívebb kommunikáció segítségével. Megújult Márkakereskedői Tagozat és a tagozatként működő Motoros Nagykoalíció mutatkozott be.

Együtt a tagság.

A márkakereskedői tagozat - Schiller Gábor, és ifj. Máté Márton vezetésével - tagjai aktív, jelentős tapasztalattal rendelkező, ugyanakkor fiatal, ambiciózus szakemberek, akik elkötelezettek szakmájuk iránt és a jelentős tapasztalat mellett komoly szakmai ismereti háttérrel rendelkeznek, felkészültek az üzleti, gazdasági kihívások kezelésére, a lehetőségek kihasználására. Az országos gépjármű piac kereskedői, és fogyasztói oldalról is jelentősen átalakult. Az átrendeződés napjainkra lezárult, azonban az új, hosszabb távon is fenntartható, és a fejlődő műszaki megoldások beillesztését és kezelését jól követő rendszer kialakítását hivatott az ANK márkakereskedői tagozat támogatni, elősegíteni, felkészíteni, hatékonyabbá tenni.

Az elnökség Máté Mártont hallgatja.

A motoros szervezetek összefogásával az Autós Nagykoalíció tagozataként megalakult a Motoros Nagykoalíció (MNK). A tagozatot Szloboda Tamás vezeti. Az MNK – mint szakmai érdekképviseleti szervezet - alapvető célja a motorkerékpárt és robogót használók biztonságos közlekedésének támogatása, a közlekedési kultúra, valamint a közlekedés biztonság növelése érdekében az oktatás fejlesztése.

ANK zászlajára tűzte a közlekedés biztonságának fejlesztését, hogy „aki reggel elindul, este épségben haza is érjen”.

Szloboda Tamás, a Motoros Nagykoalíció tagozatvezetője a célokat ismerteti.

Szloboda Tamás elmondta, ma Magyarországon 154.000 regisztrált motorkerékpárt tartanak számon, a rendszám nélküli segéd-motorkerékpárok és robogók számát pedig 500 ezer és 700 ezer közé becsülik.

Szeretnénk népszerűsíteni a motorozást – fogalmazott a tagozatvezető.

Knezsik István kifejtette, az ANK célja a magyar autós szakma mentesítése a feketegazdaságtól, versenyképességének helyreállítása. E célból az Autós Nagykoalíció és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete egy olyan javaslatcsomagot tett a döntéshozók asztalára, amely a szakma fehérítése mellett jelentős, több tízmilliárd forintos állami adóbevétel többletet is biztosít.

Végezetül  az elnök hosszasan sorolta a 2015-ös rendezvényeket, amelynek szervezésében az Autós Nagykoalíció kiemelt szerepet játszik. Márciusban az Autó Motor és Tuning Show, májusban az Autós Regatta, júniusban a Motoros Borok Rally Útja.

Knezsik István bejelentette azt is, a Motoros Nagykoalíció után rövidesen a kenőolajforgalmazók is tagozatot hoznak létre az Autós Nagykoalíción belül.

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....