Lexus

Autós sikerek az Oscar-gálán

2019.02.25.

Hét Oscar jelöléséből hármat díjra váltva minden előzetes várakozást felülmúlóan szerepelt az idei díjszezonban a Fekete Párduc, amelyben egy autó is komoly szerephez jutott.

Eddigi legsikeresebb filmes együttműködésének örülhet a Lexus: három Oscárt is kapott az 1,35 milliárd dolláros bevételével minden idők legsikeresebb képregényfeldolgozásának és szuperhősfilmjének bizonyuló Fekete Párduc, amelyben a japán gyártó gépei is feltűnnek. A filmben az autómárka több modellje is szerepet kapott, de a legtöbbször az Lexus LC szupersportkupé látható. A Fekete Párduc egyik leglátványosabb és legemlékezetesebb része az az autóüldözéses jelenet, amelyet a CGI munkálatok vezetője, Brendan Seals ekként kommentált: „Lövedékekkel kellett megrongálnunk a Lexust, betörni a szélvédőjét, a Párduc karmának nyomait rányomni, szóval jó néhány verzióját felépítettük a kocsinak mindenféle megrongált állapotban, hogy felhasználhassuk az egész jelenetben.”

Az elmúlt időszakban a Lexus szinte minden évben jelentkezett látványos filmes együttműködéssel (a leglátványosabb kétségkívül az eddigi legnagyobb szabású európai szuperprodukciónak számító Valerian és az ezer bolygó városa, valamint a Fekete párduc volt, de feltűntek Lexus modellek a Transformes: Az utolsó lovagban is), és nem lesz ez másként idén sem. A Lexus ugyanis bejelentette: a vadonatúj Lexus RC F sportkupé fontos szerepet kap majd a hazánkban június 13-án premierjét tartó Man in Black – Sötét zsarukban. A hazai márkakereskedésekbe nagyjából a filmmel egyszerre érkező RC F többször feltűnik a film előzetesében is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..