lopás

Autószerelő műhelyből lopott

2018.04.10.

A nyomozók vádemelési javaslattal zárták, annak a férfinak az ügyét, aki közel kétmillió forint értékben szerszámgépeket lopott egy soroksári műhelyből.

A nyomozás adatai szerint a 22 éves budapesti J. Roland autószerelőként dolgozott egy soroksári műhelyben, ahonnan – próbaideje alatt – 2017. december 9-én különböző szerszámgépeket lopott. A férfi aznap reggel korábban ment be a műhelybe, hogy kollégáit megelőzze. Ismerte a járást, ezért miután a kulccsal bement, gyorsan összepakolta a szerszámokat – többek között egy autódiagnosztikai berendezést – és ellopta azokat. A férfi olyan sietősen távozott, hogy még a villanyt is felkapcsolva hagyta maga után.

A tulajdonos, amikor a helyszínre ért azonnal észrevette, hogy valaki járt a műhelyben, ezért értesítette a rendőröket. A nyomozók az elkövetőt még aznap azonosították és elfogatóparancsot adta ki ellene. J. Rolandot a XVI. kerületi rendőrök 2018. január 3-án fogták el, majd átadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozóinak, akik lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrök a nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratot vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....