közlekedésbiztonság

Autózás gyerekekkel – télen is biztonságban

2015.01.05.

A legtöbb szülő arra törekszik, hogy az autóban szállított gyerek „nyugton maradjon”, amíg tart az utazás. A biztonságos utazáshoz pedig nem is kell más, csak egy jól rögzített gyerekülés, és már indulhatunk is – vélik sokan. Mire kell még figyelnünk, ha nem csak felnőttek ülnek a kocsiban?

1. Például a biztonsági övre! Az öv használata a kicsiknél eltér: 150 cm alatti gyermekek kötelező módon csak gyerekülésben utazhatnak, akár személyautóról, akár kisbuszról vagy haszongépjárműről van szó.  Természetesen a gyerekülés biztonsági övét minden esetben be kell kapcsolni. Ügyeljünk arra is, hogy maga az ülés is az előírásoknak megfelelően legyen rögzítve az autóhoz. A legbiztonságosabb az ISOFIX-rendszer. Ennek lényege, hogy az ülés két ponton rákapcsolódik a karosszérián lévő fülekre, így az ülés és a karosszéria együtt mozog, baleset esetén szinte megszűnik az öves rögzítés során tapasztalható másodlagos rántás. Első ülésre csak akkor tegyünk gyerekülést, ha a légzsák kikapcsolható.

2. Ahogyan a vezető felelős azért, hogy az autóban utazó 12 év alatti gyermekek ne utazzanak biztonsági öv illetve a testsúlyuknak megfelelő gyerekülés nélkül, úgy az autó tulajdonosán múlik, hogy a hideg beköszöntével lecseréli-e a nyári gumikat. A téli abroncsok használatát – számos európai országgal ellentétben – nálunk jogszabály még nem teszi kötelezővé, de ne is ezért cseréljük le télire a nyári szettet, legkésőbb novemberben: A téli gumiabroncsot nem elsősorban a havas úton történő könnyebb haladásra találták ki, hanem arra, hogy a 7 °C-nál hidegebb aszfalton is kellő tapadást biztosítson. Ennek megfelelően alakították ki a mintázatát és az anyagának összetételét.

3. Egy, a Magyar Gumiabroncs Szövetség által végzett kutatás szerint a hazai autóvezetők a téli gumiabroncsot a 7. helyre sorolták akkor, amikor arról kérdezték őket, hogy mi a legfontosabb a gyermekeik biztonságos autózásakor. Pedig a magyar éghajlati viszonyok között sajnos nincs kibúvó: téli abroncsok nélkül nincs biztonságos téli közlekedés.

4. Néhány egyszerűen betartható szabály figyelembevételével tovább növelhetjük a magunk és a velünk utazók biztonságát: Takarítsuk meg rendszeresen a fényszórók felületét. Ez az egyszerű mozdulat nagyságrendekkel növelheti a belátható útszakasz hosszát. Tartsunk a kabátzsebben – és semmiképpen sem az autóban - zárjegesedést gátló sprayt. Hasonlóan jó szolgálatot tehet a jégoldó spray a szélvédő és a tükrök megtisztításában. Az utak csúszásmentesítésére használt só nem tesz jót az alváznak, de havi egyszeri alvázmosással megelőzhető a baj. Ha nem indul az autó, - illetve lefullad – akkor sem biztos, hogy egyből a legrosszabbra kell gondolni. A hibát az is okozhatja, hogy tolatásnál nagyobb mennyiségű hó kerülhetett a kipufogóba, amitől a motor lefulladhat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....