abroncs

Az Apollo Tyres fiatalokat verbuvált gyöngyöshalászi gyárába

2015.03.25.

A Gyöngyöshalász mellett zöldmezős beruházással gumigyárat építő Apollo Tyres ösztöndíjszerződést kötött kedden mintegy kilencven végzős technikussal - tájékoztatta a társaság az MTI-t.

A nemzetközi abroncsgyártó vállalat közlése szerint az egri, gyöngyösi, hatvani, jászberényi, aszódi, gödöllői és salgótarjáni középiskolák tanulóival megkötött, a 2015-ös tavaszi félévre szóló tanulmányi támogatást a tanév végén munkaszerződés követi majd.
    

A fiatal szakemberek a szerződés értelmében először másfél hónap elméleti képzést kapnak, ezek után a vállalat hollandiai vagy indiai üzemeiben készülhetnek fel a gyöngyöshalászi gyártásra.

A cég közleménye idézi Kannan Prabhakart, az Apollo Tyres Hungary Kft. ügyvezető igazgatóját, aki kijelentette: "az egyik oka, hogy Magyarországot választottuk az új európai gyárunk helyszínéül, az volt, hogy itt találtunk olyan magas színvonalú oktatást, amely biztosítja számunkra azt a munkaerőt, amelyre szükségünk lesz a gyöngyöshalászi gyárunkban".

A 2017-ben induló Heves megyei gyárban évente 5,5 millió gumiabroncs készül majd személyautók és kisteherjárművek számára, valamint 675 000 darab busz- és  tehergépjármű-abroncs, elsősorban az európai piacra. A mintegy 146 milliárd forintos beruházással megépülő Apollo gumigyár a tervek szerint 975 új munkahelyet teremt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....
2024.04.17
Új kiskereskedelmi koncepció hirdetett meg a Toyota, amelynek jegyében megújulnak és gyökeresen....
2024.04.17
- A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak összehasonlíthatósága érdekében....
2024.04.17
Nyugat-Európában már egyre gyakoribb, és 1-2 éven belül itthon sem lesz ritka, hogy a kereskedők....