apple

Az Apple részt venne a robotjárművek szabályozásának kidolgozásában

2016.12.04.

- Az Apple részt kíván venni az önállóan navigáló járművekre vonatkozó szabályok kidolgozásában - derül ki az Apple NHTSA amerikai közúti közlekedésbiztonsági hivatalnak megküldött leveléből.

A levelet, amelyet az NHTSA (National Highway Traffic Safety Administration) tett közzé honlapján, az Apple rámutat, hogy szerzett ismereteivel és tapasztalataival hozzá kíván járulni az önállóan navigáló járművekre vonatkozó szabályozás kidolgozásához. Kifejti, hogy már hatalmas összegeket fordított a tanulásra képes mesterséges intelligencia kutatására és számos területen - a közlekedést is beleértve - óriási kiaknázható lehetőségeket lát az irányítási folyamatok automatizálásában.


Az Apple levelében egyúttal szorgalmazza a balesetekre és kritikus közlekedési helyzetekre vonatkozó adatok anonim megosztását a robotjárművek fejlesztői között a fejlesztési folyamat javítása és felgyorsítása érdekében. A levél sehol nem tesz konkrétan említést arról, hogy az Apple maga is foglalkozna önállóan navigáló autók kifejlesztésével.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....
2024.04.17
Új kiskereskedelmi koncepció hirdetett meg a Toyota, amelynek jegyében megújulnak és gyökeresen....
2024.04.17
- A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak összehasonlíthatósága érdekében....
2024.04.17
Nyugat-Európában már egyre gyakoribb, és 1-2 éven belül itthon sem lesz ritka, hogy a kereskedők....
2024.04.17
- Újabb pályázati kör nyílt meg kedden az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító,....