önvezető jármű

Az Audi ügyfelei az A9-es autópályán próbálhatják ki az önvezető autózást

2017.07.29.

Önvezető autózás az autópályán: az Audi már most bepillantást enged az érdeklődőknek a jövő mobilitásába. Egy Audi A7 önvezető tanulmányautóban való bemutató autózás során a kiválasztott ügyfelek és rajongók első kézből szerezhetnek tapasztalatokat az önvezető autózásról az A9-es autópályán Münchentől északra.

A „Jack” becenévre hallgató Audi A7 önvezető koncepcióautó kínálta utazás a müncheni repülőtér myAudi területéről indul. Az út az A9-es autópályán, annak is a digitális tesztszakaszán vezet végig. Normál forgalom mellett az önvezető utazás körülbelül 60 percig tart, amelyen természetesen az Audi egyik szakembere is részt vesz. A kirándulás után a résztvevőket a véleményükről kérdezik, hiszen az itt szerzett benyomásokat a szakértők később felhasználhatják a jövő önvezető funkcióinak fejlesztésénél.

A „Jack” volánja mögötti utazás lehetősége július 20-től augusztus végéig érhető el. A lehetséges tesztvezetők köre különböző kommunikációs csatornákon keresztül kerül kiválasztásra, mint amilyen például az Audi Németország által működtetett közösségi médiaoldal is. Ezen kívül az Audi Business Innovation GmbH is kisorsol néhány helyet az Audi on demand prémium mobilitási szolgáltatásának felhasználói között. A „Miles and More” program résztvevői is felhasználhatják összegyűjtött mérföldjeiket egy kirándulásra „Jack” fedélzetén.

Az A7 önvezető tanulmányautó már 2015. óta három kontinensen rója az utakat. Az A9-es autópályán a sebessége elérheti akár a 130 km/órát is. Az Audi önvezető koncepciója tervezetten és zökkenőmentesen gyorsít, fékez vagy vált sávot, miközben együttműködik a többi közlekedésben résztvevővel.

Az A7 önvezető koncepció tesztvezetése kapcsán összegyűjtött tapasztalatokat az Audi szakemberei felhasználják az önvezető funkciók további fejlesztésénél. A rendszer legfontosabb eleme a vezetői segédrendszerek központi szabályozóegysége (zFAS), amely az összes érzékelő jelzését felhasználva folyamatos és részletes képet készít az autót körbevevő környezetről. Ez a laptop méretű szabályzóegység a sorozatgyártásban elsőként az új Audi A8 modellnél jelenik meg. A márka zászlóshajója két hete a barcelonai Audi Summit alkalmával mutatkozott be és a magas fokon automatizált közlekedés jegyében már a hármas szintű önvezető rendszerrel szerelték fel. Az Audi AI közlekedési torlódás asszisztens lehetővé teszi, hogy a vezető lassabb forgalom mellett a közúton átengedje a vezetést az autónak egészen 60 km/óra sebességig.

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....