AvtoVAZ

Az Avtovaz 25,1 százalékkal növelte a LADA autók eladását

2018.05.09.

Az Avtovaz, a legnagyobb orosz autógyártó, 109 ezer 800 LADA személygépkocsit adott el az idei első négy hónapban, ami 25,1 százalék növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest.

Az áprilisi eladás 16,6 százalékkal 30 ezer 700-ra nőtt. Áprilisban továbbra is a legkeresettebb a LADA Vesta volt, amelyből 8700-at adtak el, 25,5 százalékkal többet tavaly áprilishoz képest. Az Avtovaz azt is közölte, hogy az első negyedévet 609 millió rubel (1 rubel=4,19 forint) nyereséggel zárta az egy évvel korábbi 2,8 milliárd rubel veszteség után.

A március végével záródott három hónapban az Avtovaz bevétele 41,2 százalékkal, 64,8 milliárd rubelre emelkedett. Korábban közölt adatok szerint a cég tavalyi vesztesége 9,7 milliárd rubelre csökkent az egy évvel korábbi 44,8 milliárd rubelről, miközben a bevétele 22 százalékkal, 225,6 milliárd rubelre emelkedett.

Az Avtovaz tavaly 17 százalékkal több, 312 ezer LADA autót értékesített Oroszországban, az idei eladást további 10 százalékkal tervezi növelni. Az AvtoVazban a Renault-Nissan szövetségnek és a Rosztyeh orosz állami konszernnek együttesen 74,5 százalékos a részesedése, a fennmaradó 25,5 százalék kisrészvényeseké.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....