Forma-1

Az eltűnt utasszállító ellenére megtartják a hétvégi Maláj Nagydíjat

2014.03.25.

Megtartják a Forma-1-es futamot, bár az ázsiai ország közvéleményét elsősorban a Malaysia Airlines légitársaság több mint két hete eltűnt utasszállítójának tragédiája foglalkoztatja.


Razlan Razali, a sepangi versenypálya vezetője azt mondta, a futam helyszíni látogatottsága vélhetően csekély lesz, a malajziaiakat ugyanis most nem igazán érdekli az F1-es GP.

"Az emberek nincsenek olyan hangulatban, hogy egy ilyen rendezvénnyel foglalkozzanak" - jelentette ki Razali.

A Forma-1-es mezőnyből a Mercedes és a Caterham istálló rendelkezik helyi kapcsolatokkal, előbbinek a főszponzora, utóbbinak a tulajdonosa malajziai.

A Mercedes a hétvégi futamon "TributetoMH370" (Kegyelet az MH370-esnek) felirattal emlékezik majd a 239 utassal a fedélzetén eltűnt repülőgépre és a baleset áldozataira. A Kuala Lumpurban rendezett hagyományos bemutatón a stuttgarti gyári csapat autóin a "PrayForMH370" (Imádkozz az MH370-esért) kiírás volt látható - akkor még keresték az eltűnt utasszállítót.

Nico Rosberg és Lewis Hamilton, a Mercedes pilótái Twitter-oldalukon fejezték ki együttérzésüket a balesetben eltűnt utasok hozzátartozóinak, a Caterham pedig a teljes csapat nevében emlékezett meg az MH370-es járatról és a szerencsétlenség áldozatairól.

Najib Razak malajziai miniszterelnök hétfő este Kuala Lumpurban tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az utasszállító a műholdas adatok újabb elemzése szerint az Indiai-óceán déli részébe zuhant. Ezt erősítette meg Nor Yusof, a Malaysia Airlines igazgatótanácsának elnöke kedd reggel, amikor azt mondta, hogy 17 nap kutatás után és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján el kell fogadni a repülőgép eltűnését.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..