szervizbemutato

Az Épfu Tanoda új telephelyén jártunk - Interjú Simon Róbert tulajdonossal

2017.10.02.

Az Épfu Tanoda Kft. története régre nyúlik vissza, hiszen 1992. február 1.-én alakult. A GYŐRI ÉPFU megszűnt tanműhelyének szakképzési feladatait vállalta át, hogy szakmunkás tanulók képzését végezze autószerelő, gépjármű elektronikai műszerész, gépjármű technikus, karosszéria lakatos, autófényező, motorkerékpár szerelő, hegesztő, szerkezetlakatos és gépi fogácsoló szakmákban. 

2016-ban nyitották meg új telephelyüket Győr-Ménfőcsanakon, mely azóta teljes kapacitással üzemel, és további bővítés előtt van. Lehetőségem nyílt beszélgetni Simon Róberttel, a cég tulajdonosával, amikor is szóba került az új műhely felfutása, a régi telephely sorsa és a Q-Service hálózatba való belépés indokai, valamint az első tapasztalatok.

 

Ő.P.: Nemrég jártam itt a műhely megnyitó ünnepségén. Azóta nem telt el sok idő, de úgy látom, tele van a műhely autókkal, az udvaron is már nehéz megállni. Hogy alakult a szerviz élete az átadás óta?

S.R.: Az ünnepélyes megnyitó után  3-4 hónap kellett, hogy elinduljunk. A tavalyi év végére már jó 50-60%-os kapacitással tudtunk működni. A 2017-es évben sikerült tovább növelni a műhely kihasználtságát, idén teljes kapacitással működünk. Bővítettük az alkalmazotti létszámot és a műszaki vizsgáztatás is fellendült. Ménfőcsanak és Gyirmót vonzáskörzete közel van, és nagyon jó helyen sikerült felépíteni a szervizt. Egyre több autó van a környékünkön, amit javítani kell, nagyon örülök a gyors felfutásnak.

 

 

Ő.P.: Mikor csatlakoztak a Q-Service hálózathoz?

S.R.: Márciusban csatlakoztunk, azóta még nem telt el sok idő, de már érezhető némi változás a telephely életében.

 

Ő.P.: Hogy érzik magukat a Q-Service hálózatban?

S.R.: Mióta tagok vagyunk, alkatrészben is sokat fejlődtünk. Kedvező alkatrészárakat tudunk nyújtani, rugalmas a kiszolgálás. Várunk még felfutást, mind a reklámanyagokba, a fogadótér kialakítása is jelenleg zajlik. Örülünk az egységes arculatnak, az országos megjelenéseknek, de nem elhanyagolható előnnyel jár, hogy az Inter Cars biztosítja a szerviz-adatbázist és nagyon jó bónuszrendszert találtak ki.

 

Ő.P.: Volt más, számokban kevésbé kifejezhető előnye is a csatlakozásnak?

S.R.: Még nagyon az elején vagyunk, voltak központi Q-Service-es munkáink, de szerencsére enélkül is elég munkával vagyunk ellátva. Nagyon jó kapcsolat alakult ki az Inter Carssal, ami megkönnyíti a munánkat.

 

 

Ő.P.: Mit várnak a jövőtől?

S.R.: További támogatást a továbbjutáshoz. Van sok feladat, főleg szervezési és irányítási. Fő tevékenységünk, az oktatás, hiszen több, mint 200 tanulónk van, melynek kb. 50%-a közlekedés szakmacsoportos, vagyis autószerelő, gépjármű elektronikai műszerész, gépjármű technikus, karosszéria lakatos, autófényező és motorkerékpár szerelő. A nyári gyakorlatosok további 110 fővel bővítik a csapatot, ezzel Győr környékén a legnagyobb képzőhely vagyunk. Fontos, hogy a diákok jó alappal tudjanak elmenni, szerintem nekünk és a Q-Service hálózatnak is jó, ha az itt végzettek megismerik ezt a rendszert.

 

Ő.P.: Elébe ment a következő kérdésemnek, ami a szakoktatásra irányult volna. Milyen munkát végeznek a diákok és mik a tapasztalatok?

S.R.: Nagy segítséget tudnak adni, 45 alkalmazott van a műhelyekben, mellettük dolgoznak. Nálunk nem soron dolgoznak, hanem közvetlenül az autó mellett segítenek. Mindenbe belefolynak, így a járműjavítás teljes spektrumába belelátnak. A márkaszervizekben óriási probléma van a munkaerő-hiány miatt, így még fontosabb most a megfelelő munkaerő képzése. Sajnos nagyon kevés időt töltenek a diákok a szervizben, fontosabb lenne a gyakorlat erősítése az oktatásukban.

 

 

Ő.P.: Milyen változásokra számít a piacon?

S.R.: A környéken megnövekedett a járműpark, megnövekedett az igény a szervizre. Szerencsére egyre kisebb a lehetőség az otthoni, úgymond „fusi” munkákra. A szakmai kihívások is növekednek, hiszen a járművek rohamos léptékben fejlődnek. Fel kell készülni a hibridekre is, mert nem tudjuk milyen gyorsan fognak elterjedni, sokszor a márkaszerviz sem tudja kezelni a problémát, nekünk még több erőfeszítésbe telik a megfelelő szakmai tudás felépítése.

 

Ő.P.: Mik a tervei a ménfőcsanaki telephellyel? A győri bázis megmarad?

S.R.: Tavaly elkezdődött a 2-es üteme a fejlesztésnek, ami két beállásos teherautó műhelyből, fényezőkamrából és autómosóból áll. Az építkezés megvalósítása részben saját munkaerővel történik. Motorkerékpárokkal is bővülni szeretnének, hiszen tanulóink között is vannak motorkerékpár-szerelők, és a lakossági igény is megnövekedett a javítás és a vizsgáztatás területén is. A fejlesztésben az Inter Cars is partner, mindenképpen cél, hogy ebbe az irányba is bővüljünk. Azt várjuk, hogy a haszongépjármű vizsgáztatás is növekedni fog. Ha ezek a fejlesztések elkészülnek, nagyon szép, és ami talán még fontosabb, kész lesz telephelyünk.

Megmarad a győri telephely is, sokan oda kötődnek, ügyfelek is ragaszkodnak hozzá, ráadásul most mindkét műhely majdnem teljes kapacitással üzemel.

 

 

Ő.P.: És végül egy nagyon egyszerű kérdés. Miért jó egy ügyfélnek, ha ide hozza az autóját?

S.R.: Új telephely, új környezet, jó árak várják az ügyfeleket, megfelelő kiszolgálással és jó szakemberekkel. Mindent megteszünk, hogy ügyfeleinket jól kiszolgáljuk.

 

Ő.P.: Köszönöm a beszélgetést!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2017.10.17
A csődhelyzetben lévő olasz légitársaság felvásárlására hétfő délutánig lehetett ajánlatokat beadni....
2017.10.17
A Német Túraautó Bajnokság 2017-es idénye több mint százötvenezer néző előtt, Marco Wittmann....
2017.10.17
A magyar rendőrök a német hatóságok által körözött autót foglaltak le a Csongrád megyei....
2017.10.17
Két személygépkocsi és egy járműszerelvény ütközött Levél térségében - a közlekedési baleset során....
2017.10.16
Naponta több százezren kelnek útnak, hogy a szokásos távolságot leróják az otthon és munkahely....
2017.10.16
2017 első háromnegyed évében a Volkswagen globálisan 367.900 gépkocsit szállított ki a Transporter....
2017.10.16
A bajor prémiumgyártó négy kategóriagyőzelemmel, valamint két második és két harmadik helyezéssel....
2017.10.16
Gennady Nazarov Ukrajnából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2017.10.16
A tatabányai önkormányzati tulajdonú T-Busz Kft. 41 új autóbusz vásárlásáról írt alá szerződést....
2017.10.16
Újabb szupergépet villantott Lewis Hamilton: ezúttal egy brutális motorkerékpárral száguldott. ..