elismerés

Az Év Önkéntes Vállalati Csapata díjat nyert a Ford

2019.11.12.

Az Év Önkéntes Vállalti Csapata díjjal ismerte el az AmCham Alapítvány a Ford-os  dolgozók önkéntes munkáját Magyarországon.

Az idén 30. születésnapját ünneplő Amerikai Kereskedelmi Kamara Alapítvány, melynek célja a tartósan, vagy váratlan esemény miatt segítségre szorulók, elsősorban gyermekek, az őket ellátó vagy segítő intézmények, szervezetek pártfogása, illetve az egészségügyi vagy szociális állapotuk miatt hátrányos helyzetbe került – elsősorban gyermekek – támogatása Magyarországon, hosszútávú együttműködő partnerre talált A Ford Közép és Kelet Európai szervezetében.

Az AmCham kiemelkedő vállalati önkéntes programokat díjazó elismerését a Ford nevében Szaniszló Zsuzsanna, Gálosi Krisztina és Szabó Attila vették át.

A Ford közel 600 munkavállalójának aktív bevonásával évről évre valósítanak meg hazánkban rászoruló gyerekek számára tervezett programokat, melyet a Ford globális társadalmi szerepvállalási programját gondozó Ford Fund alapítvány is aktívan támogat.

Az AmCham Alapítvány által támogatott idei program keretében Ford önkéntesek segítségével és szervezésében 3 napos erdei iskolai táboroztatáson vehetett részt közel 60 rászoruló kisgyermek és nevelőik, ahol szükséges anyagi források biztosításán kívül a gyermekek étkeztetését és programjainak szervezését is  a Ford munkatársai vállalták magukra. A program sikerének elismeréseként vehette át az Év Önkéntes Vállalata díjat az Amerikai Kereskedelmi Kamara Alapítványtól a program két főszervezője, Gálosi Krisztina és Szaniszló Zsuzsa, valamint a Ford regionális igazgatója, Szabó Attila.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....