Szolgáltatók

Az MNB-nél keresi igazát 80 autóhiteles

2014.03.21.

Kétféle felhatalmazást adhattak a bankok a kereskedőknek, az egyik szerint aláírhatták a hitelszerződést a bank nevében, a másik szerint csak a szerződés segítésére kaptak jogosítványt.

Eddig 80 autóhiteles fordult a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB), amely március elején bejelentette: minden autóhitelesnek tájékoztatást ad arról, hogy a 2010 előtt kötött gépkocsi-hitelszerződését aláíró kereskedőnek volt-e joga eljárni a pénzintézet helyett - írta a Magyar Nemzet.

A lap pénteki számában emlékeztetnek arra is, hogy az MNB felhívta a figyelmet: az esetleges jogvitát a bíróságon kell rendezni, és a szerződések érvénytelenségét sem mondhatja ki a jegybank.

A 2010 előtti szabályozás szerint kétféle felhatalmazást adhattak a bankok a kereskedőknek, az egyik szerint aláírhatták a hitelszerződést a bank nevében, a másik szerint azonban csak a szerződés létrejöttének elősegítésére kaptak jogosítványt.

A lap szerint az MNB adataiból az derül ki, hogy a legnagyobb hitelközvetítő pénzintézetek csak elvétve álltak kapcsolatban olyan autókereskedőkkel, akik jogosultak voltak szerződéskötésre. Emlékeztetnek arra is, hogy a Fővárosi Törvényszék egy ügyben már érvénytelenített egy autóhitel-szerződést, amelyet egy arra nem jogosult autókereskedő írt alá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....