Űrkutatás

Az OSIRIS-Rex sikeresen katapultált a veszedelmes aszteroida felé

2017.09.23.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) OSIRIS-REx, aszteroidakutató űrszondája péntek délután megközelítette a Földet, és sikeresen kihasználta a bolygó gravitációját arra, hogy a Bennu kisbolygó felé vezető pályára "katapultálja" magát - közölte a NASA.

A 2016 szeptemberében útjára indított űrszonda az Antarktisz térségében, a chilei Horn-foktól délre, 17 247 kilométer magasságban került legközelebb a Földhöz. - Teljesen kihasználtuk a földközeli elrepülés emelőhatását arra, hogy jelentősen megváltoztassuk az OSIRIS-REx pályáját, különösen a pálya dőlésszögét - közölte Rich Burns, a program irányítója a NASA Goddard Űrközpontjában.



Az OSIRIS-REx egy hét éven át tartó programot teljesít, és a tervek szerint 2018 augusztusában érkezik a Bennu közelébe, ahol két éven át felvételeket készít a kisbolygó felszínéről, és feltérképezi az aszteroidát, hogy a szakemberek jobban megértsék annak kémiai és ásványi összetételét, valamint kiválasztja azt a helyszínt, ahol mintát fog venni.



A napenergiával működő űreszköz 2020 júliusában fogja három másodpercre megközelíteni az aszteroida felszínét, és egy robotkar segítségével megpróbál legalább 60 gramm kőzettörmeléket begyűjteni. Az űrszonda 2021 márciusában hagyja el a Bennu térségét, hogy 2023 szeptemberében a kőzetmintákat szállító kapszulája hatmilliárd kilométeres űrutazás után visszatérjen a Földre.



Az amerikai űrkutatási hivatal szerint a Bennu kőzeteinek elemzése hozzásegítheti a tudósokat ahhoz, hogy jobban megértésék a Naprendszer több mint 4,5 milliárd évvel ezelőtti kialakulását. A kutatók a kisbolygó pontos útvonalát is szeretnék meghatározni, hogy választ kapjanak arra a fontos kérdésre, mekkora az esélye annak, hogy a kisbolygó 2182-ben a Föld közelében haladva összeütközik bolygónkkal. Jelenleg ez a legveszélyesebb aszteroida.



Az 550 méter átmérőjű aszteroida minden hatodik évben elhalad a Föld mellett, mivel a bolygónkhoz hasonló távolságban kering a Nap körül. A 101955 Bennu földközeli kisbolygót a LINEAR-program részeként 1999. szeptember 11-én fedezték fel. Jelenlegi ismereteink szerint valamennyi földközeli, vagy úgynevezett földsúroló aszteroida közül a Bennu potenciálisan a legveszélyesebb.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....