uber

Az Uber és Cabify is felfüggeszti működését Barcelonában az új helyi szabályozás miatt

2019.01.31.

Az Uber és a Cabify is felfüggeszti alternatív közösségi személyszállítási szolgáltatását Barcelonában az új helyi szabályozás miatt - jelentették be a társaságok csütörtökön

 Elsőként az Uber tájékoztatta döntéséről regisztrált felhasználóit. Mint írta, pénteken lép hatályba az új rendelkezés, amely "korlátozza működését", így ez az utolsó napja a katalán fővárosban, miután a helyi kormány által elfogadott - Európában sehol máshol nem létező - előrendelési kötelezettség összeegyeztethetetlen az azonnali szolgáltatás iránti igénnyel.

A cég hangsúlyozta: egyetért azzal, hogy az ágazatot szabályozni kell, azonban annak mindenki számára igazságosnak kell lennie. Ezért nem mond le arról, hogy a jövőben visszatérjen a városba, ha a katalán kormány új tárgyalások mellett dönt, amelyekre továbbra is nyitott.

A társaság közleményében felidézte, hogy mintegy egy éve tért vissza Barcelonába UberX nevű szolgáltatásával, amelyet azóta több mint félmillióan használnak, és amely több ezer sofőr megélhetését biztosította.

Az egymillió regisztrált felhasználóval rendelkező, két éve működő Cabify sajnálatát fejezte ki amiért a katalán kormány illetékes tanácsosa, Damiá Calvet "meghajolt a taxis szektor nyomása és követelései előtt, súlyosan károsítva ezzel az állampolgárok érdekeit".

Véleménye szerint az új szabályozás egyetlen célja "közvetlen kitoloncolásuk" Barcelonából és Katalóniából. "Mesterséges intézkedésekkel" teljesen tönkretesznek egy olyan piacot, amely több mint háromezer munkahelyet teremtett Katalóniában - olvasható a közleményben.

A katalán kormány azután szigorított az eddigi előírásokon, hogy Barcelonában hat napon át sztrájkoltak azért a helyi taxisok január közepén. 

A héten elfogadott szabályozásban a kabinet általánosan legkevesebb 15 perces előrendelési kötelezettséget határozott meg az alternatív közösségi személyszállítási szolgáltatások igénybe vételéhez Katalóniában. Barcelona városa azonban ezt egy órára emelte.

A Cabify felhívta a figyelmet arra, hogy szolgáltatásukat több mint 98 százalékban 15 perc alatti rendelésekkel veszik igénybe az ügyfelek.

A spanyol fővárosban dolgozó taxisok a katalánhoz hasonló szabályozást követelnek, sztrájkjuk tizenegy napja tart.

Kezdetben azt akarták elérni, hogy valósuljon meg a hatályos törvényi előírás, amely 30 taxis után 1 úgynevezett VTC-engedély kiadását teszi lehetővé. 

Ez az a hatósági dokumentum, amelyet a közösségi személyszállítást végző sofőröknek be kell szerezniük a munkavégzéshez Spanyolországban.

A spanyol fejlesztési minisztérium adatai szerint 2018 végén mintegy 66 ezer taxis-, és több mint 13 ezer VTC-engedély volt érvényben az országban. Madridban mintegy 15 ezer taxiengedélyre mintegy 6500 VTC-engedély jutott. Barcelonában közel 11 ezer taxis mellett több mint kétezer VTC-autó működhetett.

A madridi tiltakozóakciók során a taxisok több alkalommal is összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel, akik folyamatosan igyekeznek megakadályozni az útlezárásokat. (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....