SEAT

Az új SEAT Arona elnyerte a termékdizájnért járó Red Dot Díjat 2018-ban

2018.04.11.

A tekintélyes formatervezési elismerés, a Red Dot Díj Legjobb Termékdizájn kitüntetését kapta az új SEAT Arona.

Az 1954-ben alapított Red Dot díj egyike a világ legtekintélyesebb formatervezési kitüntetéseinek. Ezen belül is kiemelt értéke van a termékdizájn kategóriának. A Red Dot Award termékdizájnt értékelő zsűrije 40 olyan, a világ minden pontjáról érkezett szakértőből áll, akik egyetlen ipari gyártó vállalatnál sem tölthetnek be pozíciót, és nem adhatnak le szavazatot azoknál a termékeknél, amelyek kifejlesztésénél közreműködtek.

“Hihetetlenül boldogok vagyunk, hogy a SEAT Arona elnyerte az egyik legtekintélyesebb formatervezési elismerést. Megalkotásakor egy olyan egyéni crossover arculattal szerettük volna felruházni, amely a hétköznapi használat során és a városi dzsungelben is egyedi és jellegzetes lesz.” – nyilatkozta Alejandro Mesonero-Romanos, a SEAT formatervezési igazgatója.

A SEAT Arona modell igazi SEAT formatervezési jegyekkel hódít, mint például a jellegzetes háromszög forma full LED fényszórók és az ikonikus nappali menetfény. Az Arona orrkialakítása az Ateca határozott, háromdimenziós megjelenésű, de a legkevésbé sem agresszív struktúráját követi. A csomagtérajtón elhelyezett rendszámtábla lehetővé teszi, hogy még erőteljesebb legyen a hátsó lökhárító kialakítása, amely vizuálisan megemeli az autót. A tető és a tetősínek részletei a terepjárók világát idézik. Az új Arona megjelenése több ponton is összecseng a SEAT közelmúltban bemutatott modelljeinek új formanyelvével.

Az Arona esetében kiemelt szerepet kap az egyénre szabhatóság. A színeket illetően az Arona két részből áll össze, amelynek egyik felét a karosszéria alsó elemei, másik részét pedig a tető illetve az A és C oszlopok adják. A tető színe lehet szürke, fekete, narancs vagy a karosszéria színe, összesen 68-féle kombinációból választhatunk. A C oszlop egyik feltűnő eleme a fémlemezre gravírozott X jelzés, amely az Arona crossover megjelenését erősíti.

Az Arona eddigi eredményei meggyőzőek: már 25 000 darabot adtak el.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....