olajár

Az Urals nyersolaj átlagára 27,2 százalékkal nőtt az első tizenegy hónapban

2017.12.03.

- Az Urals típusú orosz nyersolaj átlagára 27,2 százalékkal nőtt éves összevetésben az első tizenegy hónapban. Az átlagár január és november vége között 52,17 dollár volt hordónként az egy évvel korábbi 41,02 dollárral szemben.

Az orosz pénzügyminisztérium adatai szerint az Urals átlagára 61,97 dollár volt novemberben, magasabb a tavaly novemberi 44,98 dollárnál. Oroszország a világ legnagyobb olajtermelője, a költségvetés jelentős bevételre tesz szert a nyersolaj exportjából. Az Urals átlagára 41,9 dollár volt 2016-ban, 51,23 dollár 2015-ben, 97,6 dollár 2014-ben és 107,88 dollár 2013-ban.



Az orosz pénzügyminisztérium két hete jelentette be, hogy az exportra szánt kőolaj vámját 8,9 dollárral, tonnánként 105 dollárra emeli december 1-től az egy hónappal korábbi 96,1 dollárról. Tavaly decemberben az exportvám alacsonyabb, 90,4 dollár, két éve pedig 88,4 dollár volt.

Oroszországban a kormány havonta vizsgálja felül az olaj exportvámját, amelyet az Urals típusú orosz nyersolaj világpiaci árának havi alakulásából kiindulva egy képlet alapján állapít meg.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....