üzemanyagár

Az üzemanyagárak emelkedése növelte az inflációt

2020.01.19.

Az üzemanyagárak emelkedése növelte döntően az átlagos fogyasztói árakat decemberben – mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője az M1-en.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint a fogyasztói árak a tavalyi év egészét tekintve 3,4 százalékkal emelkedtek, decemberben pedig 4,0 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.

Az infláció novemberről decemberre történő, az üzemanyagárak emelkedése okozta növekedését az MNB legutóbbi előrejelzésében már valószínűsítette” – emlékeztetett, megjegyezve, hogy a prognózis szerint az infláció rövidtávú emelkedését értékének fokozatosan, három százalékra való visszatérése követi majd.

Az infláció egész évben érdemi változékonyságot mutatott, tavasszal emelkedett, nyáron mérséklődött, de mindezekért legtöbbször az üzemanyagárak változása felelt – mutatott rá Várhegyi Judit.

A műsorban elhangzott, hogy az infláció decemberi négy százalékos növekedése - az üzemanyagárak növekedése mellett - a dohányáruk és a szeszesitalok árának növekedésével is magyarázható.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....