Suzuki Vitara

Ázsiai egzotikumból Európa kedvence

2018.11.02.

Emlékszem amikor megjelentek a Suzuki Vitara első generációjának első példányai Magyarországon kifejezetten egzotikusnak és trendinek hatottak a minden bizonnyal szürke importból érkezett színes terepjárók. A legdögösebb, legcsajosabb a rövidebb, két ajtós verzió volt, abból is a hátul ponyvás lenyitható változatok, amelyeknek pótkereke az autó hátfalán díszelgett, rajta a legkülönbözőbb gyári design ponyvákkal.

Más idők jártak akkoriban. SUV-iknek se híre, se hamva nem volt, a 80' évek végén talán még a városi és divatterepjáró, mint fogalom sem nagyon létezett. Nem hogy divat lett volna ilyen autóval furikázni. A 2000 előtt két évvel megjelent második generáció már nem volt annyira csajos és egzotikus, viszont a világ egyik első, kvázi globális modelljét tisztelhetjük benne. Készült Japánban, Kanadában, Indonéziában, az USA-ban, Spanyolországban és Venezuelában. Chevrolet, Escudo, Mazda és Santana neveken is. Letisztult, harmónikus formája ma is feltünést kelt, nem volt egy divat autó, így nem is ment ki a divatból. Ezt már egy időben Magyarországon is lehetett kapni, de más idők jártak akkoriban: közönség kedvencnek azért nem lehetett nevezni. Helyt állt viszont a rendőrség, a tűzoltóság és minden féle más hatóságok kötelékében. Lestrapáltabb példányai ma is sok helyen a polgárőrséget erősítik. 

Képre kattintva galéria nyílik!

A Vitara harmadik 2015-ben bemutatott generációja viszont már a mi autónk. Esztergomban a Swiftek gyártósorainak helyén készül és egy igazi, szemet gyönyörködtető és szív dobogtató, praktikus városi terepjáró. A Suzuki megint biztosra ment. Rájuk jellemző, hogy nem szoktak hibázni. Ők a globális autó gyártók egyik legkisebbike, nem kockáztathatnak, nem férnek bele üzleti terveikbe sikertelen modellek. Míg az Esztergomban gyártott Swift Európában inkább csak a magyarok kedvence volt, a harmadik generációs itthon készült Vitara Európa egyik városi SUV divatikonja. Nem mellesleg szintén egy globális modell, hiszen Esztergomon kívül Japánban is gyártják és szintén előhúzták a bizonyos kontinenseken jól hangzó Escudo nevet. Ahogy az előbb fogalmaztam a Suzuki kicsi a nagyok között, ezért rákényszerül, hogy a biztosra menjen. Nem csak az emberek izlését és az adott korszellem szerinti autózással kapcsolatos igényeit tudják jól belőni, de azt is zseniálisan megérzik, mit bír el a pénztárcájuk. A nem régiben finom face liften átesett esztergomi Vitara rendkívül jó üzleti ajánlat. Lényegében egy B szegmensbeli autó áráért kaphatunk takarékos, korszerű és szemrevaló városi terepjárót, amely - hűen elődei szimpatikus hagyományaihoz - letisztult formáival valószínüleg soha sem megy ki a divatból. 

Képre kattintva galéria nyílik!

Mostanában sokat büszkélkedünk azzal, hogy Magyarország ad otthont a három legendás német prémium gyártónak az Audinak, a Mercedesnek és a BMW-nek. Kevesebb szó esik a Suzukiról, amely pedig - ha valamikor - most aratja történelme legnagyobb autóipari sikereit, ráadásul itt Magyarországon a Vitarával amely néhány év alatt szemet gyönyörködtető részévé vált a magyar utcaképnek. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.03.26
Tovább nőtt a globális lízingpiac. Továbbra is Észak-Amerika a legerősebb piac, bár a részesedése a....
2019.03.26
A közhiedelemmel ellentétben nem a gépjárművek károsanyag-kibocsátása vezeti a légszennyezést okozó....
2019.03.26
A két rendezvény hét éve kerül megrendezésre ugyanazon a napon, hogy a hazai autóbuszos szakmának....
2019.03.26
Hicham Boudra Marokkóból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.03.26
Keskeny, kanyargós útvonalának köszönhetően a Korzika Rally, azaz Tour de Corse beceneve: „A 10.000....
2019.03.26
Volvóról a Lynk & Co villanyszedánjára vált a Cyan Racing, és abból építenek profi túraautót a....
2019.03.26
Folytatódik a digitális kárbejelentő fejlesztése, amely jelenleg kategóriájában Magyarország egyik....
2019.03.26
A „2019-es évfordulós naptár” digitális kiadványában az Audi Tradition információkkal szolgál az....
2019.03.26
Az utóbbi évek egyik slágertémája az önvezető autó. Most már tényleg mindjárt a hátsó ülésen....
2019.03.26
Mozgalmas szezon lesz a 2019-es Vogel Adriennek. A 2017-es Év magyar női autóversenyzője cím....