Mazda6

Bede Róbert: Egy egész konyha belefér a Mazdámba (2. rész)

2019.06.10.
Nem túlzás: a tévénézők milliói ismerik Bede Róbert mesterszakácsot és a receptjeit. Azt már kevesebben tudják róla, hogy rajong az autókért, és imád vezetni. Kénytelen is, hisz kulináris küldetése kapcsán évente több mint 30 ezer kilométert tesz meg Mazdájával Magyarországon és a környező országokban. Beszélgetésünk során az is kiderült, mit keresett egy ZIL-131-esben, mit tenne, ha Amerikába érkezve egy 67-es Chevy Impala várná, és hogy kerül a képbe Steven Seagal.

 

Milyen vérmérsékletű sofőrnek tartja magát?  
 
Magyarázós vezető vagyok. Magamban dühöngök. Ha nem eresztem ki a gőzt, és nem mondom ki, amit gondolok,  akkor beteg leszek. De nem tekerem le az ablakot, és nem kiabálok ki. Alapvetően nyugodtan közlekedek, szabálykövető vagyok. Mindig megállok a stop táblánál. Ha tízre várnak valahol, és beáll a Hungária, nem kezdek el cikázni a sávok között,  hogy nyerjek néhány másodpercet. Persze nem mondom, hogy Kőbányánál beállok egy sávba, és Budaörsig ott megyek. Egy 40-es táblát is elég nehéz betartani. Jó autó van alattam, ezért országúton is adódik olyan szituáció, hogy elengedem a kocsit a nyílt szakaszokon. Autópályán is azzal a minimális ráhagyással autózom, ami még belefér. Nem vagyok az a 180 kilométerrel száguldó típus. Mivel elég sokat ülök autóban, azt látom, hogy a sofőrök többsége figyelmetlen, elmerül a maga világában, és sorozatos balaseti helyzeteket kreál. Ezeket próbálom kivédeni. 
 
Mi idegesíti a közlekedésben?
 
Ami  nagyon tud bosszantani, amikor ok nélkül semmibe vesznek. Van az a típus, aki tesz rá, hogy mások is közlekednek körülötte. Halálom, amikor valaki a fél kocsival már bekanyarodott, és akkor teszi ki az indexet. Vagy akkor se. Mindennap kismillió közlekedési baki előfordul. De könyörgöm, ezt el lehet intézni a köszönő kézmozdulattal vagy egy villantással. Ha bevág valaki elém, de felteszi a kezét, nem zavar. Tiszteljük meg a másikat azzal, hogy jellezzük, hogy ott van a forgalomban. 
 
 
Mobilhasználat?
 
Nem viselem el a vezetés közben mobilozókat. Ez a halálom. Szívem szerint rádudálnék. A múlt héten mentem le Győrbe az autópályán. Láttam, hogy előttem a kocsi nagyon furcsán mozog. Mit csinál ez? Rosszul van? Aztán megláttam, hogy 120-szal a belső sávban sms-t írt. Szívem szerint rákiabálnék: Hogy jut eszedbe? Mások életével játszol! A legnagyobb találmány a kihangosító. Nem veszem le az útról a szemem, mégis kénylemesen tudok telefonálni. 
 
Mentett-e meg már az autó?
 
Most olvastam épp az ESP-ről, a stabilizátorról, mert két hajmeresztő eset is történt velem a közelmúltban. Mindkettőben külföldi rendszámmal közlekedő autó a főszereplő.  Az egyik eset Szolnok felé történt a 4-es úton. Gyakorlatilag szemből jött rám egy kocsi. Esélye nem volt arra, hogy befejezze az előzést, de csak jött és jött. Az autó és az mentett meg, hogy  a 4-es út kiszélesedik azon a szakaszon, és murvás a padka. Visszavettem két sebességet, a kocsi pedig pillantok alatt lelassult annyira, hogy el tudtam kerülni a balesetet, megőrizte a menetstabilitását,és még csak le sem szaladtam az útról. A másik eset egy reflexszerű, hirtelen kormánymozdulat volt. Az M3-ason mentem Debrecenbe reggel, olyan fél hét tájban, Hatvan környékén. Egyébként is gyűlölöm azt az íves kanyart, de akkor hirtelen a belső sávban jött rám szembe valaki 150-nel. Ott a pillanat tört része alatt kellett reagálni. Megláttam, elhúztam a kormányt, kikerültem, és elzúgott mellettem. Félreálltam kicsit, remegett a lábam, hívtam az autópálya rendőrséget. Ott mondták, hogy ne azt a számot hívjam, hanem egy másikat. A másikon is egy másikat. Mire mondtam: gyerekek, én már megmenekültem, a többieket szeretném megmenteni. Nehogy már én kezdjem el keresgélni a megfelelő diszpécsert, amikor az autópályán egy szürke batár szembemegy a forhalommal! Fel is hívtam a feleségemet: lehet, hogy elaludtam és csak hallucináltam? Ilyen szituációban életmentő lehet, milyen stabil az autó. Ezeket az eseteket nem csak a reflexnek és a vezetési tudásnak, hanem jelentős részben az autó képességeinek tudom be. 
 
Külföldre is kocsival jár?
 
Most már igen. A munkám kapcsán  beutaztam a környező országokat. Korábban kölcsönautóval, az akkor új 3-as Skoda Octaviával tettünk egy szép európai körutat, levezettem 5 ezer kilométert. A bajorországi barátainknál kezdtünk Ulm környékén. Onnan Svájcon keresztül lementünk Dél-Franciaországba, ott is élnek barátok. Végül San Remón keresztül jöttünk haza. Az egyik meghatározó, abszurd élményem Görögország, Kréta. Feleségemmel nyaraltunk, ott béreltünk egy Renault Cliót. Azt a káoszt! Akkor még nem volt ekkora autós tapasztalatom. Emlékszem, a víz vert folyamatosan Heraklionban. Abban a gyönyörű, többezer éves városban a görögök öszevissza cikáztak. Magamban dühöngtem: piros van! Mit csinál ez? Miért integet, amikor ő a szabálytalan? Mutogattak, kiabáltak és közben vigyorogtak. Aztán láttam, hogy egy klasszikus Zorba fejű bácsi úgy tankol egy szakadt Zsigulit, hogy közben szívja a spanglit. 
 
 
Csak vannak jó élményei is!
 
Nagyon tetszik Ausztria, sokat járok oda. Szeretek síelni, évente legalább kétszer megyek. Imponáló a szemléletük. Az a tapasztalatom, hogy egy osztrák nem azért lassít le egy falu előtt, mert ott ötvenes tábla van, hanem azért, mert az egy település. Nem azért áll meg a zebra előtt, mert fel van festve, hanem mert úgy gondolja, hogy kötelessége megállni. Nálunk csak a büntetéstől való félelem motivál. Ausztriában sok helyütt a környezetvédelem miatt szabályozzák a forgalmat, másutt meg épp 140-re akarják emelni a sebességhatárt, hogy haladjon a forgalom. Én autópálya- párti vagyok. Legyen 3 sáv, lehessen haladni 140-nel. A mai autók erre vannak kitalálva, baleset is kevesebb lenne. Magyarországon néhány autópálya olyan szinten van túlterhelve, hogy nyugodtan lehet halálútnak nevezni őket. 
 
A tévéműsoraiban gyakran feltűnik egy jellegzetes nagy autóval, amelyben az országot járva főz. Gondolom, ez nem az öné.  
 
Nem, dehogy. A műsor része. Ezt nem én találtam ki. Először mindig megszületik egy koncepció, ehhez megkeresik a megfelelő embert, szerencsés esetben engem. Ehhez várják tőlem az ötleteket. Ha ez egy tavaszi, virágos, napos, jókedvű műsor, nyilván nem egy nehéz, zord ételt fogok találni hozzá, hanem valami könnyű, egyszerű fogást. Ez a koncepció a food truckra épült, amely manapság trendi Magyarországon is. Le lehet nyitni az oldalát, tudok benne sütni, főzni. Ezzel jártam körbe az országot "A boldogság útjain". 
 
A műsor kedvéért alakították át a járművet?
 
Nem, ezt abszolút erre használták, és a mai napig is használják. Egy Mercedes gyártmányú, átalakított furgonról van szó, komplett működő konyhával. Gyárilag nincs ilyen. Magyarországon is létezik olyan cég, amelyik ezek átalakításával foglalkozik. Engedély kell hozzá. Gázzal vagy elektromos árammal lehet működtetni. Ergonómiailag úgy van kitalálva, hogy elférjen benne minden. Nyilván a buszt nem én vittem le a forgatás helyszíneire, hanem mentem a saját Mondeómmal. Egy kazincbarcikai egésznapos forgatás előtt nem fognak azzal terhelni, hogy ülj be hajnali háromkor a buszba, és hozd le reggel 8-ra Barcikára. Csak vágóképeket vettünk fel vele úgy, hogy én vezettem. De Sopronban ez is kihívás volt. Épp felbontották a fél várost, és nekem a terelőutak között kellett manővereznem. Akkor épp Ford Mondeóm volt, ami méretes autó, de azért a busz próbára tett. 
 
 
Van-e álomautója? 
 
Elégedett vagyok a Mazdámmal, most nem nagyon tudok elképzelni másik autót. De nyilván, ha nagyon nagyon sok pénzem lenne, akkor vennék tizenmilliós kocsit. Talán egy terepjárót, bár a sedan kombik jobban tetszenek. A nagy álmom egy Ford Mustang. Nem egy 5000 köbcentis, 500 lóerős kellene, mert nem akarnék vele 300-zal gyorsulási versenyre menni. Nem is a legújabb kellene, hanem a 2004 és 2008 között kijöttek valamelyike, ami  kicsit jobban hajaz a klasszikus 73-asra. Egy ilyen Ford Mustang egy jelenség, határozott karakterrrel. Szerintem még az is megfordul utána, aki egyébként nem rajong az autókért. Ráadásul nem is olyan elérhetetlen, hisz nem olyan csillagászati összegekért már kaphatok. Az igazi álomkategrória egy 69-es  Dodge Challenger vagy egy 67-es Chevy Impala. Nemrég találtam egy gyönyörűen felújított példányt valamelyik spéci oldalon 18 millióért. Gondoltam, ez nem lesz most az enyém. Talán ebből is kitűnik: nagy vágyam, hogy eljussak Amerikába. Láthassam azokat a hatalmas tereket, méreteket, érzékelhessem azokat a távolságokat. De szigorúan gasztronómiával összekötve! Elképzelem, hogy beleülök egy hatalmas, klímázott autóba, megállok egy útmenti fogadónál, eszem egy borzasztó nagy, véres marhasztéket krumplival meg salátával, vagy óriási hamburgert rengeteg hagymával. Nekem a kaja nagyon fontos momentum az életemben. 
 
Mi a titulusa a saját szakmájában? 
 
Nincs állandó "munkahelyem". Azt szoktam mondani: Bede Róbert vagyok, mesterszakács. Nagyon sokat dolgoztam éttermekben, nyitottam is éttermet, igaz, nem sajátot. Több szállodában is voltam konyhafőnök. Néhány éve létrehoztam saját rendezvényszervező cégemet. Gasztronómiai tanácsadással is foglalkozom, főzési bemutatókat tartok. Az Agrármarketing Centrumon keresztül a Nyúl terméktanácsnak harmadik éve dolgozom: bizonyos ételeket népszerűsítek. Nagy vágyam volt, hogy egyszer taníthassak. Most ez is teljesült. A XVI. kerületi Gourmand Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolában vagyok ételkészítési szakoktató. Emellett a mesterképzés részeként az iparkamarán keresztül nagyon sok helyre járok viszgáztatni. Mellette évi egy-két  hónapot a televízió is elvesz: a TV Paprikának készítünk műsorokat. Egy évre előre legyártjuk az adásokat. Régebben volt az a koncepció, hogy hónapról hónapra bementünk pár napra a stúdióba. Ez nem működik. Sokkal kölktséghatékonyabb,ha bemegyünk, és két héten vagy egy hónapon keresztül fölveszünk 30-40 részt a stúdióban. Ha egy mondatban szeretném megfogalmazni, akkor Steven Seagal szavait idézném az úszó erődből: "Én csak a szakács vagyok". 
 
Ön ismert arc, szimpatikus, amit csinál. Gondoltam, sorban állnak a szponzorok. 
 
Sajnos nincs így. Nagyon sok dologban elég naiv tudok lenni. Nagyon sokszor meg tudnak vezetni, mert hiszek az emberek jóindulatában. Pedig lenne marketing- értéke annak, milyen autóval járom az országot. Különösen, hogy sokat vendégeskedem a környező országokban, ahol mindenütt nézik a TV Paprikát. Magyarország településeinek csaknem felét már bejártam az elmúlt 12 évben. Volt olyan, hogy egyetlen napon - amolyan csilagtúraszerűen -  800 kilométert vezettem le a munkám kapcsán. Tavasztól őszig folyamatosan járom az orzságot. Könnyen megismernek, mert az autóm fel van metricázva: bederobert.hu. Imádom, amikor 130-cal megyek az autópályán, és amikor mellém ér egy kocsi, átintegetnek az emberek. 
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.08.17
A helyi mederviszonyokat is bemutató, hatvan új tájékoztató táblát helyeztek el öt balatoni....
2019.08.17
Villámárvíz, jégeső, szélvihar – mind gyakoribb, hogy a szélsőséges időjárás miatt autók károsodnak....
2019.08.17
Augusztus 14-től ismét járható a Szentmargitbányát/St. Margrethen im Bgld. települést a magyar....
2019.08.17
Luc Vernimmen Belgiumból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.08.17
Május 15-én immáron ötödik alkalommal rendezték meg a Biztonságos tavasz elnevezésű rendezvényt a....
2019.08.17
A vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági verseny komoly szakmai kihívás elé állítja a magyar....
2019.08.17
2019 augusztusától akár 400 eurós bírságra is számíthat, aki leül a rómaiak kedvenc....
2019.08.17
Az ICDP egyik vezető kutatója érdekes kísérletet végzett. Elővette húsz évvel ezelőtt írt....
2019.08.17
Zamárdi térségében, az M7-es autópálya közelében szerencsésen földet ért a gép - írja a....
2019.08.17
Befagyaszták az autógyártókra, az üzemanyag-fogyasztás alapján kibaszott büntetéseket, viszont....