Land Rover

Befejeződött a Land Rover Defender gyártása

2016.02.02.

Véget ért egy korszak a brit autógyártás történtében: 68 év és több mint 2 millió példány után véget ért a Land Rover Defender gyártása.

A Rover a 40-es évek végén olyan univerzális járművet akart alkotni, ami traktor és vontató egyszerre, miközben közúti közlekedésre is alkalmas. A Jeep-alvázra, főképp Rover alkatrészekből felépített 1947-es prototípusnál középre tették a kormányt. Ezt a szériamodellnél később elvetették, a formát leegyszerűsítették, a felépítmény pedig acél helyett alumíniumból készült, ami könnyű és rozsdamentes.

A típus tiszteletére egy ünnepséget tartottak a Land Rover solihulli gyárában, ahol 700 korábbi és jelenlegi dolgozó gyűlt össze a legutolsó legyártott példány körül. A gyári munkások lehetőséget kaptak arra, hogy vezessék a sorozat legfontosabb modelljeit, például a Huey becenevű első generáció előszériás példányát, és a legutolsót, a vászontetős Defender 90 Heritage-et is. Ezt a példányt egyébként nem fogják eladni, inkább a Jaguar Land Rover történelmi kollekciójába kerül, a gyári múzeumba.

A Defender utódja 2018-ban jelenik meg, és várhatóan az új, szlovákiai gyárban fogják gyártani. Öt változata lesz: kemény- és vászontetős kétajtós, hosszú tengelytávú négyajtós, két-és négyajtós pickup. Az új generáció megőrzi majd legendás elődjének legfontosabb formajegyeit. A Land Rover azonban nem csak erre a bemutatóra készül: egy évvel korábban bemutatkozik majd az új Discovery könnyebb, alumínium vázzal és karosszériával, hétüléses konfigurációban.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2017.10.17
- Milánóban és Bergamóban kedden korlátozták a járműforgalmat a szálló por túl magas koncentrációja....
2017.10.17
Az ominózus 2008-as válság után újra talpra állt az autóipar. A kínálat nagy, a verseny óriási. Nem....
2017.10.17
- A magyar gazdaság húzóágazata a járműipar, ezt is bizonyítja, hogy a Knorr-Bremse Budapesten....
2017.10.17
A Porsche a Bridgestone-t bízta meg azzal, hogy a Porsche Cayenne harmadik generációjához....
2017.10.17
Mohsen Asadimohsen Assadi Iránból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu....
2017.10.17
Lefoglalhatják az autót, ha a vevő nem néz bele a hitelbiztosítéki nyilvántartásba - már sok....
2017.10.17
Egy tehergépkocsi frontálisan ütközött egy személyautóval Miskolcon. Az autó vezetője olyan súlyos....
2017.10.17
Joshide Muroja döntője nehézségekkel indult, ám óriási ünnepléssel végződött, a japán pilóta nyerte....
2017.10.17
Hamarosan kapható az egyedülállóan kifejező formaterv és kimagasló hangélmény kombinációját kínáló....
2017.10.17
Ez a cikk azért készült el, mert korábbi DJI Phantom felhasználóként azt gondoltam, hogy legalább....