repülés

Bekékült és befehéredett a Lufthansa

2018.02.10.

Arculatot vált a Lufthansa, az eddigi fehér-sárga-kék színek helyett sötétebb kéket és fehéret használnak majd a repülőgépeken - az új arculatot a héten mutatták be a sajtónak Frankfurtban.

A sajtótájékoztatón Carsten Spohr, a Lufthansa-csoport vezérigazgatója elmondta, 1989-ben változtatták meg utoljára a cég arculatát, a Lufthansa fő motívumát, a körben lévő darut több mint 50 éve használják változatlan formában. A világ azonban megváltozott, és ehhez a légitársaságnak is alkalmazkodnia kell, ezért egyértelművé tették, hogy a cég színe a kék - tette hozzá.

Közölte: a színek és az arculat cseréje mellett a daru használatának százéves születésnapját, illetve a 2017-es rekordévet is ünneplik, mivel az elmúlt évben a Lufthansa minden eddiginél több, 130 millió utast szállított, és ezzel újra Európa legnagyobb légitársasága lett.

A légitársaság a tükörtojásnak becézett sárga kört kékre, a sárga karikát, illetve a darut fehérre változtatta, hasonlóan a gépek hasához, valamint sötétebb kéket, és más betűtípust használ.

Összesen több mint 800 féle változatot készítettek a különböző arculati tervekből, a gépek átfestése mintegy 7 évbe telik majd, mert csak akkor festenek át egy gépet, vagy cserélik ki a kabinberendezést, ha a karbantartása mindenképpen szükséges.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....