magyar rendőrség

Bekeményített a rendőrség: eltiltás azonnal

2019.02.20.

Kettős záróvonalat lépett át és kezdett előzésbe egy román felségjelzésű tehergépjármű a 3-as számú főúton. Az Encsi Rendőrkapitányság első fokú határozatában még aznap eltiltotta a sofőrt a járművezetéstől – írta a police.hu.

Egy tehergépjármű sofőrje 2019. február 19-én 7 óra 36 perckor a 3-as számú főút 217. kilométerszelvényben, figyelmen kívül hagyta az előzni tilos közúti jelzőtáblát, továbbá a kettős záróvonalat és így kezdett előzni egy járműszerelvényt. A szemközti sávban egy lengyel kamion közlekedett, amely az ütközést csak úgy tudta elkerülni, hogy a menetiránya szerinti jobb oldali útpadkára húzódott, majd a vízelvezető árokban állt meg. A román sofőr az előzést korlátozott látási viszonyok között, erősen ködös időben hajtotta végre járművével, melynek során a szemben közlekedő járművek csak nehezen voltak észlelhetőek. A szabálysértésen tetten ért sofőrt a járőrök előállították az Encsi Rendőrkapitányságra, ahol a terhére rótt cselekmény elkövetését elismerte.

A hatóság - a még aznap meghozott - első fokú határozatában, a 27 éves tehergépkocsi-sofőrt hat hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.04.23
Az elmúlt 96 órában a rendőrök 188 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén....
2019.04.23
Kína központi szerepet játszik a Volkswagen-csoport globális átalakulásában és az ehhez kapcsolódó....
2019.04.23
Hová utazzon a család, hol lakjunk, hová járjon a gyerek iskolába - ezekben a kérdésekben mind a....
2019.04.23
A Daimler törölte büdzséjéből az idei párttámogatásokat, azt nyilatkozták, más célokat támogatnak....
2019.04.23
Drámai a gumiszerelő műhelyekben a szakemberhiány Bécsben, azok az autósok, akik az elmúlt napokban....
2019.04.22
Véget ért a személyi sérüléssel járó baleset helyszínelése és a műszaki mentés Nagyfügednél - írja....
2019.04.22
Pár hete jelent meg a hír, miszerint Olaszországban azon vitáznak szakértők, és döntéshozók, hogy....
2019.04.22
A Sanghaji Autószalonon bemutatott, Twingo-méretű City K-ZE Európába is eljuthat, de ehhez az kell....
2019.04.22
Husan Sodiqov Üzbegisztánból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.04.22
Hegyeshalomnál a határátkelőhely előtt a kilépésre várakozó kocsisor hossza elérte az öt kilométert....