baleset

Belga Nagydíj - Javul az amerikai pilóta állapota

2019.09.03.

Lassan javul Juan Manuel Correa állapota azok után, hogy részese volt a francia Anthoine Hubert halálos balesetének a belgiumi Spa-Francorchamps-ban, a Forma-2-es sorozat szombati versenyén.

A 20 éves tengerentúli versenyző internetes oldalán hétfőn azt közölték: vasárnap négyórás műtéten esett át, amely mindkét törött lábát érintette. Az állapota továbbra is stabil és eszméleténél van, de ahogy fogalmaznak, teljesen le van sújtva a történtektől. Közben megérkeztek a liege-i kórházba a szülei is.

A 22 éves Hubert a futam második körében nekicsapódott a gumifalnak, majd szerencsétlenségére a pályára visszasodródó autójába teljes sebességgel belerohant Correa. Az ütközés következtében Hubert kocsija kettétört. A versenyzőt kórházba szállították, de olyan súlyos sérülései voltak, hogy nem tudták megmenteni az életét. A baleset után a futamot leállították és később sem folytatták.

Az Ecuadorban született Correa egy napig még az intenzív osztályon marad, s ahogy az állapota megengedi, az Egyesült Államokba szállítják.

A helyi ügyészség közben vizsgálatot indított a baleset körülményeinek tisztázására annak érdekében, hogy a történteket objektíven elemezhessék.

"Sok éven keresztül szerencsénk volt, nem volt ilyen balesetünk. Talán elfelejtettük, hogy milyen veszélyes sport ez" - mondta Toto Wolff, a világbajnok Mercedes csapatfőnöke. 

"A biztonság egyre jobb lesz, de ez a folyamat sosem ér véget. Továbbra is intenzíven kutatnunk kell a lehetőségét annak, min tudunk javítani" - nyilatkozott Michael Masi, a FIA versenyigazgatója.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....