Opel Zafira

Bemutatkozott az új Opel Vivaro, ami már Zafira

2019.03.02.

Amit eddig Opel Zafiraként ismertünk, az búcsúzik a piactól, helyét az egyel nagyobb Opel Vivaro veszi át az egyterűek piacán, ám Zafira, illetve Zafira Life néven.

Egy újabb ékes példát láthatunk arra, hogy mekkora változásokon megy keresztül az Opel, mióta 2017-ben felvásárolta a PSA. Mivel minden egyes GM-mel közösen fejlesztett modellért jogdíjat kényszerül fizetni a német autógyár, értelemszerűen igyekeznek minél előbb megszabadulni tőlük és átállni a PSA-platformjaira. Egyértelmű volt, hogy az Opel Vivaro/Vivaro Life is hamarosan leváltásra kerül, ami a mai leplezéssel meg is történt. Még belgiumi debütálása előtt megmutatták az új egyterűt, ami a jelvényen és a hűtőrácson kívül megszólalásig hasonlít a Citroën Jumpy/Peugeot Boxer/Toyota Proace modell trió bármely tagjára - amik így már egy kvartetté bővültek.

A csavar nem is itt, hanem az elnevezésekben van, ugyanis a haszonjármű, amit eddig Opel Vivaroként, illetve a csapatszállító egyterű, amit Vivaro Life-ként ismertünk, mostantól Zafira és Zafira Lifeként folytatja. Ez azt is jelenti, hogy a német gyár méltán sikeres és ultrapraktikus kompakt egyterűje, amit eddig Zafiraként ismertünk nem folytatja tovább útját, hanem felváltja az egyel nagyobb Vivaro (vagyis Zafira). Elsőre meghökkentő lehet a tény, hogy elköszönünk a klasszikus Zafirától, ami korábban az Opel húzómodellje volt, azonban mindez egy viszonylag gyors reagálás a piaci igényekre, hiszen az SUV-k térnyerése óta egyre inkább döcögnek az egyterű eladások.

Persze ez nem azt jelenti, hogy kompakt egyterű nélkül marad az Opel, hiszen a PSA új platformja három hosszúságban is elérhető, a legrövidebb (4,6 m) pedig többnyire lefedi az egyel lejjebb lévő szegmenst is a franciák szerint. A közepes tengelytávú Zafira Life egyébként már 4,95 méteres, míg a leghosszabb 5,3 méteres lesz. Arányainak és a sarkokba szorított kerekeknek köszönhetően akár 9 személy is kényelmesen elfér odabent, míg az utasteret olyan funkciók tehetik használhatóbbá, mint az 7,0 colos infotainment rendszer, a head-up display, vagy a kamerát és szenzort is használó adaptív tempomat. A világosabb utastérről dupla tetőablak gondoskodhat, illetve rendelhető lesz a Dangel-féle összkerékhajtással is.

Szerencsére az egyterűek ütőkártyája, az oldalsó tolóajtó elrendezés megmarad, az új Zafira Life esetében ráadásul láblendítéssel nyithatóak. A harmadik üléssor döntésével 1500 literesre, míg a második sor döntésével már akár 3397 literesre is bővíthető a csomagtér. A csúcsot állítólag a Lounge széria jelenti majd, ami a hosszú tengelytávú modellekhez kínál masszázs-funkciós, fűtött első üléseket, illetve négy, 48 centiméter széles hátsó ülést, amik közé tologatható asztal is rendelhető majd. Bizonsági arzenálját gyalogosfelismerésre is képes városi vészfék-asszisztens, sávtartó, automata távolsági fényszóró kapcsolás és éberségfigyelő is bővítheti. Mindezt tetézve, már a bemutatáskor leszögezte az Opel, hogy 2021-ben érkezik a tisztán elektromos változat.

Forrás: 
Opel Media

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....