BMW 3 Series

Bemutatkozott a legzöldebb 3-as BMW

2018.12.03.

Nem csak akkumulátor méretével, hatótávjával is duplázik az új generációs BMW 330e iPerformance plug-in hibrid.

Nem sokkal a legfrissebb, hetedik generációs 3-as BMW leleplezése után, végre a konnektorról tölthető hibrid változat technikai adatairól is bővebb információkat közölt a bajor autógyár. A paletta legkörnyezetbarátabbjának ígérkező modell tovább viszi az előd 330e kódnevét – az „e” betűvel utalva a villanyhajtásra – és szinte minden fontos technikai paraméterét igyekeztek kétszer olyan jóra fejleszteni.

A benzin-hibrid hajtáslánc alapját továbbra is egy 2,0 literes, négyhengeres, 184 lovas benzinmotor adja, ami mellett - illetve amivel -, egy 68 lovas elektromos motor dolgozik. Míg utóbbinak természetesen nincs szüksége váltóra, addig az előbbihez a gyors váltásai miatt elismert ZF-féle 8-fokozatú Steptronic automataváltót kapcsoltak. Ezeknél fontosabb azonban, hogy akkumulátor mérete 57%-kal növekedett, immáron 12 kWh-s (korábban 7,6 kWh), ezáltal a hatótávja is közel megduplázódott, az NEDC-ciklus szerinti 40 kilométerről, 60 kilométeresre nőtt, ráadásul a modernebb, WLTP szerint mérve, tehát itthon természetesen zöldrendszámra jogosult.

A BMW eddig is ismert volt az autó karakterét érdemben is megváltoztató, választható menetmódokról, amiket egy új XtraBoost móddal is megfejeltek a bajorok. Ez ideiglenesen 30 kW teljesítménytöbbletet szolgáltat a hálózatról tölthető szedánnak. Elektromos csúcssebességét is sikerült kitolni, mostantól 120 km/h helyett, 140 km/h a végsebesség tisztán elektromos módban. A legújabb BMW 330e iPerformance piaci bevezetését 2019 nyarán várhatjuk.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
A hétfő esti vihar villámai két repülőgépet is telibe találtak, az osztrák Austrian Airlines....
2024.04.16
Az új lifestyle-termékek formanyelve az új MINI Cooper stílusjegyeit idézi. A kollekció a ruházati....
2024.04.16
Sokan nagyon igényesek autójukkal, de magukkal már nem annyira. Elgondolkozva tükörbe nézhetünk, és....
2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....
2024.04.16
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni....
2024.04.16
Az időjárás-előrejelzésektől kezdve a forgalomtervezésen át a tőzsdéig az emberek mindig előre....
2024.04.16
Elődje sikerét megismételve nem egyszerűen maximális ötcsillagos teljesítményt nyújtott a vadonatúj....
2024.04.16
A BMW Group az év első negyedévében világszerte összesen 594 671 darab új autót értékesített. A....