Tesla

Bemutatta első kamionját és új sportautóját a Tesla

2017.11.18.

Mindkettő tisztán elektromos hajtású és villámgyors, utóbbinak 2 másodperc sem kell a 100 km/órára gyorsuláshoz.

A nyerges vontató 40 tonna rakománnyal 800 kilométert lesz képes megtenni egy feltöltéssel. A kamion gyártását 2019-ben tervezi megkezdeni a Tesla. A nyerges vontató négy motorral rendelkezik és a Tesla ígérete szerint és egymillió mérföldet (1,6 millió kilométer) lesz képes meghibásodás nélkül megtenni. A tehergépkocsi akkumulátorát 30 perc alatt lehet majd 640 kilométer megtételéhez elegendő kapacitásra feltölteni. A felmérések szerint az Egyesült Államokban a kamionok átlagosan 400 kilométert szoktak egy menetben megtenni. 

Elon Musk a Tesla vezérigazgatója a tehergépjármű bemutatásakor nem adott meg irányárat a járműre, hangsúlyozta viszont, hogy fenntartási költségei versenyképesek lesznek a belsőégésű motorokéval. A Tesla kamionnal egy mérföld megtétele a biztosítási, karbantartási és üzemanyag költségeket is beszámítva 1,26 dollárba kerül majd, szemben a dízel kamionok 1,51 dolláros mérföldenkénti költségével. Amennyiben a Tesla kamionok szorosan egymást követve, szerelvényként haladnak, a mérföldenkénti költség 85 dollárcentre is csökkenhet, ami még a vasúti szállításnál is kedvezőbb - mutatott rá.

A Tesla-kamion sofőrje a vezetőfülke közepén helyezkedik el, hogy ne kelljen a járműből külön változatokat készíteni jobb és baloldali forgalomhoz. A kamion rendelkezik a sávtartásra és automatikus fékezésre képes Autopilot rendszerrel. A nyerges vontatóra a Tesla már vesz fel előrendelést ötezer dollár letét ellenében.

Az új Roadster

A kétüléses kabrió (Roadster) modell bejelentése a kamionnal együtt nagy meglepetést okozott, mivel mindenki csak a nehéz tehergépjármű bemutatására számított. Az új sportkocsi modell 2020-ra kerül kereskedelmi forgalomba a tervek szerint. 

A Tesla Roadster a legjobban gyorsuló sorozatban gyártott személygépkocsi lesz, mivel álló helyzetből 1,9 másodperc alatt éri el az óránként 60 mérföldes (95 km/h) sebességet. A kocsi hatótávja ezer kilométer lesz, legnagyobb sebessége pedig meghaladja a 250 mérföldet óránként (400 km/h). 

A Tesla Roadster közvetlen konkurenciát támaszt a szintén elektromos sportautó kifejlesztésén dolgozó klasszikus sportkocsi márkának, a Porsche-nek. A Roadster alapára 200 ezer dollár lesz, előrendelést pedig 50 ezer dollár befizetésével lehet tenni.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....