Forma-1

Bemutatták az SF90 típusjelű Forma-1-es Ferrarit

2019.02.15.

Maranellóban mutatták be pénteken a Forma-1-es Ferrari istálló idei versenyautóját, amely az SF90 típusjelet kapta, utalva a Scuderia Ferrari 90 évvel ezelőtti megalapítására.

"Csapatként egy egész nemzet és világszerte több millió szurkoló reményeit, várakozásait, valamint büszkeségét kell magunkkal vinnünk, mi pedig vállaljuk ezt a felelősséget" - jelentette ki a bemutatón Louis Camilleri, a Ferrari elnöke.

Az olasz istálló 11 éve nem nyert sem egyéni, sem konstruktőri világbajnoki címet, tavaly második volt a Mercedes mögött, az idén pedig ismét vb-győzelmet akar ünnepelni.

"Jó úton járunk, és remélhetőleg még tovább fejlődünk" - mondta a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, aki 2015 óta versenyez a Ferrarinál, és a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon 220. alkalommal rajtol majd el Forma-1-es futamon.

A 31 éves német pilóta csapattársa a 21 esztendős monacói Charles Leclerc lesz, aki a Ferrarival 2007-ben vb-győztes finn Kimi Räikkönen helyére érkezett az istállóhoz. 

A Ferrari a téli szünet alatt csapatfőnököt is váltott, Maurizio Arrivabene posztját a svájci Mattia Binotto vette át.

Az SF90 festése annyiban tér el a tavalyitól, hogy a hagyományos piroson kívül egy szponzori megállapodás miatt hangsúlyosabbá vált a sötétszürke szín, és a vörös is matt lett.

A mezőny tíz csapatából kilenc már bemutatta az idei autóját, utolsóként az Alfa Romeo Racing néven induló Sauber prezentálja majd a versenygépét jövő hétfőn, amikor Barcelonában elkezdődik 2019 első hivatalos tesztje.

A vb március 17-én rajtol Melbourne-ben, a Magyar Nagydíjat augusztus 4-én rendezik.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....