Forma 1

Bemutatták a Williams istálló idei Forma-1-es autóját

2016.02.19.

- Bemutatta idei versenyautóját péntek reggel a Williams Forma-1-es istálló, amelynek 2016-ban az a minimális célja, hogy megtartsa a harmadik helyét a konstruktőrök versenyében a címvédő Mercedes és a második Ferrari mögött.

A brit csapat sajtóközleményben és a közösségi médián közölte az első fényképeket az FW38 kódjelű kocsiról. Frank Williams, az istálló alapítója és névadója a közleményben azt nyilatkozta, meg kell várniuk a március 20-i szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat ahhoz, hogy meg tudják állapítani, miként alakulnak az idén az erőviszonyok.


A pilótafelállás változatlan maradt a Williamsnél: a 26 éves finn Valtteri Bottas mellett a 34 éves brazil Felipe Massa ül majd volán mögött. Tavaly Bottas ötödik, Massa hatodik volt a pilóták világbajnoki pontversenyében. A Williams autóját ebben az évben is Mercedes-motor hajtja, a versenyzők először a hétfőn kezdődő, hivatalos barcelonai teszten próbálhatják ki az FW38-ast.

Az oldal fő támogatója

 

2016.08.26
A 76-os főút 8,4 km szelvényében este 17,30-kor 70 km/o-val poroszkáltunk Zalaegerszeg felé. A....
2016.08.26
Felújította a Goldtimer Alapítvány az eredetileg 1932-ben épült Gerle 12-es duplafedeles....
2016.08.26
Több ember halálát okozó, bódult állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntette és....
2016.08.26
Évről évre nő a viharkárokkal kapcsolatos kárbejelentések száma a Generali adatai szerint, így....
2016.08.26
Megalakult a nemzeti autóbusz beszerzési bizottság (nabb), amelynek feladata, hogy a regionális....
2016.08.26
Az esztergomi ipari parkban 6100 négyzetméteres raktárcsarnokot avatott a karosszériaelemeket....
2016.08.26
Augusztus 28-án péntek reggel csodálatos napsütésben gyülekeznek a versenyzők, hogy elfoglalják a....
2016.08.26
Másfél órás sor alakult ki pénteken délelőtt a Nagylak-Csanádpalota autópálya-határátkelőnél a....
2016.08.26
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Belga Nagydíj első,....
2016.08.26
Több főútvonalon is katonai járművekből álló konvoj közlekedik a napokban egy hadgyakorlat miatt....