Aston Martin

Bevásárolta magát az Aston Martinba a kínai Geely autómárka

2020.01.12.

Kína tizedik legnagyobb autógyártója, a Geely tárgyalásokat folytat részesedés vásárlásáról az Aston Martin brit sportautógyártóban – közölte név nélkül nyilatkozó, de a megbeszélésekre rálátó forrásra hivatkozva a Financial Times című lap.

A Geely mintegy 10 százalékos részesedéssel rendelkezik a Daimlerben, amelynek öt százalékos hányada van az Aston Martinban. A Geely a brit Lotus Cars 51 százalékos tulajdonosa és 2010-ben megvásárolta a Volvo Cars svéd autógyártót - írja az MTI.

Az Aston Martinnal kapcsolatos értesülés nem okozott meglepetést szakértői körökben. A cégnek friss forrásokra van ugyanis szüksége, miután csökkennek eladásai, különösen az európai és brit kereslet mérséklődésére.

A 106 éve alapított brit cég a minap hozta nyilvánosságra, hogy tavaly hét százalékkal, 5809 autóra esett az autókereskedőknek kiszállított autók száma.

A cég azzal számol továbbá, hogy tavalyi kamat- és adófizetés, valamint amortizáció előtti eredménye több mint 45 százalékkal, 130-140 millió fontra zuhant az egy évvel korábbi 247,3 millió fontról.

Az 1913-ban alapított Aston Martin részvényeivel 2018 októberben indult meg a kereskedés a londoni tőzsdén. Akkor a cég piaci tőkeértéke 4,33 milliárd font volt. Ez azóta jelentősen, csaknem a negyedére zsugorodott.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....