BMW Group

A BMW nem küldené guillotine-ra a dízeleket, de elektromos és hibrid inváziót tervez

2018.01.05.

A bajor autógyár ügyvezetőjének múlt heti nyilatkozata szerint a BMW célja a jelenlegi értékesítési volumen kétszeresét is meghaladó mértékű növekedést elérni elektromos és hibrid autóinak eladásában a 2019-es év végéig.

Harald Krüger a WirtschaftsWoche német hetilapnak adott interjújában már a 2018-as évre is kétszámjegyű növekedést prognosztizált, majd az azt követő év végéig 500 ezer darabos kiszállítási célt irányzott elő az ügyvezető.

A prémium kategóriás elektromos autók úttörőjeként a BMW 2013-ban dobta piacra első emissziómentes modelljét, az i3-ast. Az ekkortájt relatíve alacsonynak mondható eladások ellenére a BMW menedzsmentje mindent megtett azért, hogy a projekt i kivitelezése fenntartható legyen. A kitartásnak nagy ára volt, de megérte, ugyanis a kék-fehér emblémások bejelentették idővel, hogy 2025-ig egy 12 modellből álló teljesen elektromos járműpalettát vonultatnak fel, melyek között akár 700 km-es hatótávú is elérhető lesz.

December 11-én a bajor márka bejelentette, hogy a 2017-es év elektromos és hibridautó eladásra vonatkozó célkitűzése teljesült, már 100 ezer környezetbarát propelleres autó talált gazdára idén világszerte. A nyugat-európai és észak-amerikai kereslet első helyén az i3-as áll, melyet a 2-es sorozat plug-in hibrid Active Tourer követ. Krüger nyilatkozata szerint a BMW továbbra is lát potenciált a belsőégésű motorral szerelt autókban, elsősorban azért, mert a hosszan elnyúló átmenet idején financiális támaszt biztosítanak a cégnek. Krüger egyébként Matthias Müllerrel (Volkswagen csoport ügyvezető) szemben elutasítja a dízeljárművek adókedvezményének visszavonására vonatkozó felvetéseket, szerinte „szem előtt tartva azon ügyfelek érdekeit, akik dízelt vásároltak, ez indokolatlan”.

Matthias Müller korábban azt javasolta, hogy a németországi dízel üzemű autókra vonatkozó adókedvezményeket fokozatosan irányítsák zöldebb, lehetőleg elektromos autók vásárlói felé. A hivatalban lévő közlekedési miniszter, Christian Schmidt határozottan elutasította az ötletet, arra hivatkozva, hogy a zöldebb autókra történő átállás időszakában is szükség van a dízel autókra, így szükségtelen az éppen hatályos adótörvény módosítása.

Forrás: autonews.com

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....