Formula E

A Bosch az ABB FIA Formula-E bajnokság hivatalos partnere

2018.10.17.

Az ABB FIA Formula-E bajnokság ötödik idényének kezdetére új támogatót kapott a versenysorozat: a következő három év során a Bosch a tisztán elektromos, együléses versenyautók világszerte első versenysorozatának hivatalos partnere. 

A Bosch célja az elektromos mobilitás terén a vezető pozíció megszerzése. „A Bosch az elektromos autózás első számú partnere, amit most a Formula-E hivatalos támogatójaként is kifejezésre kívánunk juttatni” – emelte ki Dr. Markus Heyn, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának tagja. A versenysorozattal kialakított partneri kapcsolat a versenypályákra, az internetre és a televízióra egyaránt kiterjedő, széles körű reklámtevékenységet ölel fel. „Örülök, hogy a Bosch-t az ABB FIA Formula-E bajnokság hivatalos partnereként köszönthetjük” – emelte ki Alejandro Agag, a Formula-E alapítója és vezérigazgatója.

„A Bosch az autóipar egyik vezető beszállítója, egyben elismert márkanév, akinek Formula-E-beli megjelenése egyértelműen jelentős lépés. A Bosch sokévi versenysport-hagyománya, illetve az automatizálás, a hajtásrendszerek elektromossá alakítása és a hálózatba kapcsolás szakterületein rendelkezésére álló tudása valóban ideálisan illeszkedik versenysorozatunkhoz. E fő pillérekben látom a jövő nagyvárosi mobilitásának kulcsát, mi pedig partnereink széles körével közösen jelentősen felgyorsíthatjuk az elektromos átalakulást.”

A Bosch számára az elektromos versenysorozattal kialakított partneri együttműködés jóval több egyszerű szponzorációnál, hivatalos partnerként ugyanis a vállalat a nézőkhöz és ügyfeleihez is közelebb kerülhet. Mára csaknem minden nagy autógyártó képviselteti magát a Formula-E mezőnyében, a Bosch pedig belépésével tovább gazdagítja versenysport-hagyományát. A technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi beszállítója régóta a DTM partnere, valamint a World Endurance Championship (Hosszútávú Világbajnokság) számos prototípusának és túraautójának beszállítója, így Formula-E-beli megjelenésével teljessé teszi versenysport-tevékenységét. „A Bosch elektromos hajtásrendszereket kínál – utcára és versenypályára egyaránt” – mutatott rá Dr. Markus Heyn.

13 futam öt kontinens 12 városában

A Formula-E révén a Bosch olyan globális versenysorozatban jelenik meg, amely vonzó technikai, illetve marketing-platformként szolgál. A futamokat világszerte városi pályákon rendezik. Az ötödik idény 2018. december 15-i nyitányán a szaúd-arábiai Ad Diriyah utcáin száguld majd a 22 elektromos versenyautó, s itt tűnik fel első ízben a Bosch logója a versenypályán. „Lüktető nagyvárosok, lelkes közönség és ’felvillanyozó’ gyorsulás jellemezte versenyautók – ez az érzelmekben gazdag környezet tökéletesen illik versenysport-tevékenységünkhöz” – tette hozzá Clemens K. Krebs, a Bosch mobilitási megoldások üzleti szektorának marketing-kommunikációs vezetője.

Szenvedélyes versenyzés

Aligha fonódhatott össze bármely más vállalat története szorosabban a versenysporttal, mint a Bosch múltja, amely 1901-ben és 1903-ban aratta saját technológiájával első győzelmeit. A versenysorozat 2000-beli visszatérését követően a Bosch neve immár az új DTM bajnokságától elválaszthatatlan, hiszen a DTM mezőny minden versenygépe a vállalat technológiáját használja. 2006 és 2012 között dízel és dízel-hibrid versenyautók alkották a Hosszútávú Világbajnokság (World Endurance Championship) legendás Le Mans-i 24-órás versenyének élmezőnyét, amelyek fedélzetén szintén a Bosch technológiája dolgozott. Tisztán elektromos hajtásrendszerükkel a Formula-E versenyautói csaknem hangtalanul száguldanak. „Legyen szó bármilyen hajtásrendszerről, a Bosch génjeiben hordozza a versenysportot” – hangsúlyozta Clemens K. Krebs.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....