Forma-1

Bottas aggódik a hiperlágy gumik miatt

2018.05.29.

A Mercedesnek jobban meg kell értenie, hogyan bírhatja munkára a hiperlágy abroncsokat azokon a futamokon, ahol ez a keverék is elérhető lesz, Monacóban ugyanis nem sikerült megoldani az ezzel kapcsolatos problémákat – jelentette ki a csapat finn pilótája, Valtteri Bottas.

A címvédő istálló már az időmérőn arra játszott, hogy másnap elkerülje a leglágyabb keverék használatát, a Q2-ben azonban Bottas és a csapattárs, Lewis Hamilton sem tudott volna továbbjutni az ultrákkal (a szabály szerint a Q3-ban szereplők vasárnap azzal a gumival kell rajtoljanak, amivel továbbjutottak a második szakaszon), így kénytelenek voltak feltenni a hipereket.

A futamon aztán Hamilton már a 12. körben lecserélte őket, Bottas pedig bár tovább ment, ő is csak a 17. fordulóig várt.  A finn a verseny követően kijelentette, csapatának meg kell oldani a leglágyabb abroncsokkal kapcsolatos problémákat, hiszen a hiperek Kanadában is elérhetők lesznek.

- A hiperlágy egy remek gumi az időmérőre, a futamon viszont nehéz életben tartani, és elkerülni a komolyabb mértékű kopást, vagy a szemcsésedést – kezdte a háromszoros futamgyőztes. - Minden adatot ki fogunk elemezni a hétvégéről, mert a többiek jobban használják a hiperlágyakat a hosszabb etapokon. Erről tanulnunk kell a kanadai versenyre, ha ott sem lesz másik abroncs, amivel kvalifikálhatunk a Q2-ben – magyarázta.

Noha meggyűlt a bajuk a leglágyabb keverékkel, Bottas szerint nem ezek miatt csúsztak le a rajtelsőségről és nem miattuk nem küzdhettek a győzelemért, hanem a Mercedes autója miatt, ami egyébként sem volt versenyképes Monacóban. - A hiperlágy volt a gyengepontunk a futamon, az ultralággyal és a szuperlággyal viszont jól tudtunk dolgozni. A szuper meglepett bennünket. Csütörtökön még nem tűnt különlegesnek, aztán ez lett a legjobb versenygumi. A hiperek hamar elkoptak, de nem emiatt nem harcolhattunk a győzelemért – mondta.

Bottas nyilatkozata során elismerte, meglepődött azon, hogy a Toro Rosso franciája, Pierre Gasly összesen 37 kört futott a leglágyabb keveréken (nagyrészt ennek köszönhette, hogy az előkelő hetedik helyen végzett). - Elképesztő volt, milyen sokat ment vele, szóval valamit egészen biztosan jobban csináltak azzal a gumival, mint mi. A mi gondunk a hiperek teljesítménye volt a hosszabb etapokon, valamint az autó tempóhiánya ezen a hétvégén – zárta gondolatát.

Forrás: m4sport.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....