Forma-1

Bottas az élen a harmadik szabadedzésen

2014.06.21.

Az első három helyen két Williams végzett az Osztrák Nagydíj harmadik szabadedzésén, csak Hamilton fért be Bottas és Massa közé.

Valtteri Bottas az utolsó körében állt a tabella élére az Osztrák Nagydíj harmadik, szombat délelőtti szabadedzésén. A finn már az edzés elején is nagyon gyorsnak tűnt, amikor a keményebb keverékkel is második helyet ért el.

De sokáig úgy tűnt, nem is Bottasról, hanem csapattársáról, Felipe Massáról szól majd a szabadedzés, mivel öt perccel a vége előtt még a brazil állt az élen. Aztán Hamilton három ezreddel jobb kört ment Massánál, és az élre állt, de az utolsó pillanatban így is visszacsúszott a második helyre.

Bottas 1:09,848-as körével öt századot vert a britre, azonban a köre csak a szombat, és nem a hétvége legjobbja, tegnap ugyanis Hamilton egy négy tizeddel gyorsabb körrel nyerte meg a második szabadedzést.

A Toro Rosso újonca, Daniil Kvyat szintén kiválóan teljesített, az edzés végén ugyanis feljött a negyedik helyre, megelőzve még Nico Rosberget (Mercedes) is, aki a korábban, a keményebb gumin futotta meg a legjobb körét. Szoros időmérő edzésre lehet számítani délután, ugyanis a hatodik helyezett Fernando Alonso (Ferrari) is csak két tizeddel kapott ki az első helyezett Bottastól.

Folytatódott a Red Bullok szenvedése a hazai pályájukon: Daniel Ricciardo fél másodperc hátrányban a hatodik, Sebastian Vettel hét tized hátrányban a tizedik helyet szerezte meg. A két Red Bull közé Kevin Magnuissen (McLaren) és Kimi Räikkönen (Ferrari) férkőzött be. Jenson Buttonnak nem volt sima edzése, ugyanis az egyes kanyarban kicsúszott, és a motorfék sem működött megfelelően a McLarenjében. A csapat rájött, hogy ki kell cserélnie a jobb hátsó féket és a padlólemezt is, utóbbit azért, mert megsérült a kicsúszáskor.

Eredmények:

 1.  Valtteri Bottas    Williams-Mercedes     1:09.848s           22 kör

 2.  Lewis Hamilton     Mercedes              1:09.898s  +0.050s  25

 3.  Felipe Massa       Williams-Mercedes     1:09.901s  +0.053s  21

 4.  Daniil Kvyat       Toro Rosso-Renault    1:09.927s  +0.079s  25

 5.  Nico Rosberg       Mercedes              1:09.999s  +0.151s  31

 6.  Fernando Alonso    Ferrari               1:10.054s  +0.206s  17

 7.  Daniel Ricciardo   Red Bull-Renault      1:10.392s  +0.544s  19

 8.  Kevin Magnussen    McLaren-Mercedes      1:10.449s  +0.601s  23

 9.  Kimi Räikkonen     Ferrari               1:10.488s  +0.640s  22

10.  Sebastian Vettel   Red Bull-Renault      1:10.562s  +0.714s  21

11.  Nico Hülkenberg    Force India-Mercedes  1m10.683s  +0.835s  22

12.  Pastor Maldonado   Lotus-Renault         1:10.776s  +0.928s  26

13.  Jean-Rric Vergne   Toro Rosso-Renault    1:11.043s  +1.195s  22

14.  Romain Grosjean    Lotus-Renault         1:11.103s  +1.255s  22

15.  Sergio Perez       Force India-Mercedes  1:11.235s  +1.387s  18

16.  Adrian Sutil       Sauber-Ferrari        1:11.294s  +1.446s  24

17.  Esteban Gutiérrez  Sauber-Ferrari        1:11.558s  +1.710s  23

18.  Jules Bianchi      Marussia-Ferrari      1:11.848s  +2.000s  21

19.  Kamui Kobajashi    Caterham-Renault      1:12.320s  +2.472s  23

20.  Marcus Ericsson    Caterham-Renault      1:12.892s  +3.044s  27

21.  Max Chilton        Marussia-Ferrari      1m12.915s  +3.067s  14

22.  Jenson Button      McLaren-Mercedes      1m14.237s  +4.389s  4

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....