repülés

Budapest Airport: rekord mértékben nőtt a légi teheráru forgalom Budapesten

2017.10.01.

Rekord mértékben nőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a légi áru forgalma, ahol folytatódnak a már bejelentett kapacitásbővítő beruházások - közölte a Budapest Airport az MTI-vel.

René Droese, a Budapest Airport cargo- és ingatlangazdálkodási igazgatója a közleményben kifejtette, csak az első hét hónapban 72 ezer tonna áru fordult meg a repülőtéren, 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Hangsúlyozta, hogy a repülőtéren folytatódnak a BUD 2020 50 milliárd forintos fejlesztési tervének beruházásai, köztük a Cargo City logisztikai központ építése, amely jövőre indul. Ennek köszönhetően több mint duplájára, akár évi 250 000 tonna emelkedhet a repülőtér áruforgalmat bonyolító kapacitása.

A Budapest Airport közleményében kitért arra, hogy a közelmúltban vehette birtokba új árukezelő központját a TNT és a DHL is, mindkét integrátor naponta közlekedik a cégek központjai, illetve Budapest között teherszállító repülőgépekkel. A DHL Express 6 ezer négyzetméteres raktárat és szortírozót, valamint egy 2400 négyzetméteres irodaházat épített fel a repülőtéren, a TNT pedig 5 ezer négyzetméteres raktárat és 3 ezer négyzetméteres irodaépületet vehetett birtokba.

Csak ez a két beruházás 600 újabb munkahelyet jelentett a repülőtéren, amely a mintegy 12 000 dolgozójával a legnagyobb munkáltató a dél-pesti régióban - írták.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.01.18
A Toyota új, látványos megjelenésű kompakt SUV modell bemutatását ígéri Európában, amelyet a....
2020.01.18
2019-ben 736 570 gépkocsit értékesített 2019-ben a román gyártó, ez a Renault-csoporthoz tartozó....
2020.01.18
Miközben mindenki Alonsóra és a Toyotára figyelt, a háttérben nem kevésbé különleges arcok....
2020.01.17
Török Tivadar Magyarországról küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2020.01.17
2019 egyik (részben) újdonsága és nagy slágere a mild-hybrid hajtás. Magyarul szokták enyhe vagy....
2020.01.17
A MINI John Cooper Works Buggy versenyautóval induló Carlos Sainz harmadszor emelhette magasba a....
2020.01.17
Az AUTÓS NAGYKOALÍCIÓ (H-1132 Budapest, Váci út 18.) nemzetközi karikatúra pályázatot hirdet....
2020.01.17
Még idén meg lehet nekik az 50%. Norvégia évről évre több villanyautót vásárol, újautó....
2020.01.17
A brit What Car? autós folyóirat kihirdette 2020-as év autója szavazásának győzteseit. A....
2020.01.17
Egy zebrán elütött és az autó szélvédőjébe szorult emberrel együtt hagyta el a helyszínt egy gázoló....