Business Class

A CarGarantie további sikereinek útja: új erő az igazgatóságban

2016.08.05.

Dr. Marcus Söldnert nevezték ki a CG Car-Garantie Versicherungs-AG (CarGarantie) új igazgatósági tagjának. Ő lesz felelős az ázsiai, kelet-közép európai és nyugat-európai értékesítésért, valamint a marketing és a termékkontrolling területekért.

Az igazgatóság bővítését a vállalat fejlődésének meggyőző eredményei, valamint – elsősorban az ázsiai országokban megmutatkozó – terjeszkedése indokolja. 2,1 millió garanciamegállapodást felölelő állományával és a 2015-ös évben 234 millió eurós díjbevételével, valamint időközben 450 főre gyarapodott munkatársi létszámával a CarGarantie az autóipari garancia- és ügyfélkötődési szektor nemzetközi kulcsszereplői közé tartozik.

Marcus Söldner az utóbbi négy évben a Nissan Global Reinsurance Ltd. ügyvezetője volt, és a Nissan évi 500 millió dollárt meghaladó díjbevétellel rendelkező globális garanciabiztosító társaságát vezette.

Szakmai karrierjét az Allianz vezetői utánpótlásképző programjában kezdte, később ennél a cégnél a termékfejlesztés és a magánautók biztosításának területét irányította. 2003-tól 2010-ig Dr. Söldner a BMW Groupnál a pénzügyi szolgáltatások és a globális üzletfejlesztés különböző pozícióit töltötte be. A BMW Group USA ügyvezetőjeként az észak-amerikai ügyfélbiztosítási üzletek kiépítésének felelőse volt.

Marcus Söldner az angliai Henley Management College-ban szerzett MBA végzettséget és kémiából doktorált a Müncheni Műszaki Egyetemen.

A jövőben is Dr. Tim Veil, pénzügyi és adminisztrációs igazgató irányítja a pénzügy és számvitel, IT, humánerőforrás, szolgáltatóközpont és ügyfélszolgálat, kontrolling és viszontbiztosítás, projekt- és folyamatmenedzsment, beszerzés és épületmenedzsment területeket.

Axel Berger, az igazgatóság elnöke viseli továbbra is az összevont felelősséget, valamint felel a termékmenedzsment, jog, garanciaügyintézés és a németországi, ausztriai és svájci értékesítés területéért. Ezen túlmenően előmozdítja a CarGarantie új stratégiai nemzetközi üzletágainak fejlődését.

Az igazgatóság kitűzött célja a nemzetközi piacvezető pozíció további kiépítése.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....