gumiabrocs-gyártás

Célegyenesben az Apollo Tyres gyöngyöshalászi beruházása

2015.03.20.

Az indiai abroncsgyártó magyarországi beruházásának mérföldkövéhez érkezett – tudtuk meg Neeraj Kanwar alelnöktől, akivel a genfi autókiállításon beszélgettünk a projekt aktuális helyzetéről.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

Tavaly szeptember közepén adta hírül a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, hogy Magyarország üdvözli és minden lehetséges eszközzel támogatja az Apollo Tyres gyöngyöshalászi beruházását. Az azóta eltelt időszakban az építkezéshez szükséges engedélyezési eljárás és a környezetvédelmi hatástanulmány rendben lezajlott, a gyár alapkőletétele április 10-én várható – mondta Kanwar úr a patinás svájci autókiállításon az Apollo standjánál néhány magyar újságírónak. „A föld tiszta, semmiféle archeológiai lelet nem hátráltatja a munkálatok megkezdését, olyannyira, hogy már a szintezést is elkezdtük”.

Neeraj Kanwar az Apollo Tyres LTD alelnöke és ügyvezető igazgatója

A korábban megjelent hírekből, közleményekből ismert, hogy milyen gyártáskapacitással terveznek, az évi 250 ezer tonna abroncs előállításáról azonban kiderült, hogy ez nem is a kezdeti és ugyanakkor nem is a végleges, azaz maximális termelési kapacitása a 2017-ben induló gyártásnak. Ezt a mennyiséget - az 5,5 millió személyautós és 675 ezer teherautós abroncs volument - a működés első 5 éves felfutását követő kapacitásként kell kezelni, mondta az ügyvezető. „A gyöngyöshalászi gyáregység tervezésekor nem csupán arra fókuszáltunk, hogy lefedjük és kielégítsük az Uniós tagállamok, Oroszország és Törökország piaci igényeit, hanem arra is, hogy a közép-európai jelenlétünk a márka népszerűségét, ismertségét is nagymértékben fokozhatja, mivel nagy valószínűséggel a kereslet is gyarapszik az idő múlásával, a folyamatosan növekvő igények kielégítését is szem előtt tartottuk”.

Az ügyvezető elmondása szerint az európai beszállítói kör kiépítése során több magyar céggel is megállapodtak már, a nyersgumi, mint a legfőbb alapanyag, viszont a Távol-Keletről érkezik a fővárostól alig 100 kilométerre található község határában elterülő ipartelepre. Ehhez kapcsolódóan azt is megtudtuk, hogy az Indiában és hazánkban készülő abroncsok között semmiféle minőségbeli eltérés nem várható, hiszen a gyöngyöshalászi beruházás technológiailag és minőségbiztosítási értelemben is az Unió legmodernebb egységeként aposztrofálható. „Az egyetlen terület, melyben különbséget realizálhat a gumiipari vállalat - és ez által a végfelhasználó is - a gyártási költségnek kedvező lokációból eredő kisebb terhek (vámtételek, kedvezőbb szállítási-logisztikai kiadások és a humán erőforrás) költségvonzatából származó előnyök. A kutatás-fejlesztés továbbra is Indiában és Hollandiában zajlik, a magyarországi gyártás a meglévő know-how-ra épül” – hangzott el a folytatásban.

Jelen pillanatban az öreg kontinensen 2,2 százalékos piaci részesedése van az Apollónak a teljes abroncs eladásokból, melynek 80 százalékát a Vredestein márka, a maradék 20 százalékot pedig az Apollo brand alatt eladott teherautó abroncsok teszik ki. Ennek az aránynak a megváltozását és ezzel együtt a piaci részesedés jelentős növekedését tűzték ki elsődleges célul a beruházók az Európa szívébe településsel. Ennek kapcsán azonban okkal merül fel mindenkiben a kérdés, hogy miért éppen Magyarországra és azon belül is miért éppen Gyöngyöshalászra esett a választás. Az indiai vállalat alelnöke elmondta, hogy 2008-ban egyszer már elálltak az igencsak nagy volumenű, zöldmezős beruházási szándékuktól a globális gazdasági helyzet és a térséget jellemző politikai instabilitás okán. Az akkori tenderben 11 ország versenyzett, azonban négy évvel későbbre ez a szám lecsökkent háromra: Szlovákia, Lengyelország és Magyarország maradt versenyben. Az Unió és a befogadó országok regionális fejlesztési támogatásai egyértelműen meghatározó szerepet töltöttek be abban, hogy végül melyik ország mellett döntsön a menedzsment, mindemellett a főváros közelsége és a tényleges autógyárak (OEM) területi koncentrációja is hozzájárult a végleges határozat megszületéséhez – hangsúlyozta az Apollo Tyres ügyvezetője.

Mosolyogva összegeztük, hogy a jelek szerint prémium márkában jók vagyunk, hiszen kis országunkban rendkívüli módon megszaporodtak az autóipari prémium márkák. Lásd a folyamatosan bővülő győri Audi gyárat, a kecskeméti Mercedest és a napokban megerősített Tata (Land Rover, Jaguar) idetelepülésével kapcsolatos híreket. Mivel az Apollo-Vredestein termékei is a prémium szegmensbe sorolandók, szinte adott volt a kérdés, hogy milyen európai márkák esetében lehet gyári szerelésű abroncsok beszállítója az indiai cég, valamint ez a kör esetleg nem prémium márkákkal is bővülhet-e a jövőben. Kanwar úr elmondása szerint az indiai gyárnak jelen pillanatban is szerződése van nem prémium márkák beszállítójaként, mint például a Suzuki, Honda, Toyota és a General Motors. Ezen felül pedig egy hollandiai cégnek is szállítanak pótkerék-abroncsokat, ugyanakkor a BMW-vel és az Audival is folynak a tárgyalások. Összességében elmondható, hogy a Vredestein márka személyautó abroncsai esetében nem véletlen a prémium szegmenshez társítás, hiszen mindig is nagy hangsúlyt fektettek a minőségi tartalomra és az átlag feletti formai megjelenésre, ahogy az a kiállításon is láthatjuk (Giugiaro és Carlsson). Haszongépjárművek (teherautók, buszok és mezőgazdasági gépek) abroncsai terén pedig – csakúgy, mint az előző kategóriánál – a legkorszerűbb módszerekkel és technológiával történő tervezés és gyártás miatt érték el az elsőrangú minősítést.

Az 1976-ban alapított Apollo Tyres Ltd India legnagyobb gumiabroncsgyártó vállalata. Központja az indiai Nemzeti Fővárosi Régióban található Gurgaonban működik, tevékenységét három kontinensen végzi.

Az Apollo Tyres-ről általában: a közel 40 éve létrehozott cég a világ 17. legnagyobb gumigyártója. Világszerte négy gyáregységben zajlik jelenleg a termelés napi 1600 tonna termék előállításával és 16 ezer személy alkalmazása révén. Ezt a kapacitást kívánják kiegészíteni 2017-től a Gyöngyöshalászon felépülő egységgel, ahol az EU-s szabályozásnak megfelelően nem használnak policiklikus vegyületeket a gyártás során. A 475 millió eurós beruházás három év alatt valósul meg, és jelentős mértékben fellendíti a térség ipari és foglalkoztatottsági mutatóit. Az Apollo 2009 májusában lett az enschedei üzemében kis darabszámban készülő, felsőkategóriás személyautó- és speciális abroncsokat gyártó és egész Európát lefedő értékesítői hálózattal rendelkező Apollo Vredestein BV (eredeti nevén: Vredestein Banden BV) tulajdonosa. 2006 áprilisában az Apollo Tyres megszerezte a legkülönbözőbb gépjárműabroncsokat gyártó és 32 afrikai országban márkanév-használati jogosultsággal, valamint a Dél-Afrikai Köztársaságban és Zimbabwéban három abroncsgyárral és egy abroncsfutózó üzemmel rendelkező Apollo Tyres South Africa (Pty) Ltd (eredeti nevén: Dunlop Tyres International (Pty) Ltd) tulajdonjogát, valamint az ahhoz tartozó ladysmith-i (Dél-Afrikai Köztársaság) üzemet és a Dunlop márkanévre vonatkozó, 32 országra érvényes márkanév-használati jogot.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....