Máté Autó Kft

A céltudatos stratéga - interjú ifj. Máté Mártonnal

2017.06.30.

A 25 éves jubileumát tavaly ünneplő Autó Máté Kft. legifjabb ügyvezetőjének bemutatásával párhuzamosan megismertük a cég működésének egy másik aspektusát. A mérnök-közgazdász szemüvegén keresztül a fókuszban a stratégiai elvek, a motiváció kérdése és a vállalkozás sikerének további elemei voltak.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

A Közép-Dunántúlon (Dunaújváros) és a Balaton déli partján (Siófok és Balatonboglár) működő, több márkát forgalmazó cégcsoport alapítójáról és az idősebb testvérről szóló írásunk után a menedzsment legfiatalabb tagjának életpályáját vettük górcső alá, akiről édesapja a következőket mondta: „az Autó Máté Kft. stabilitása és folyamatos fejlődése annak köszönhető, hogy két fiam – Gergely és Márton – mindenkor és mindenben mellettem állnak. Felkészültségük és alaposságuk nem csupán atyai elfogultság miatt tekinthető kiemelkedőnek”. Marci elmondása szerint az autók iránti rajongásának az alapja nem az, hogy gyermekkora óta egy mindent megszerelő típus lenne, az autós megszállottság „mintha magától jött volna”.

"Nem tartom magam klasszikus értelemben vett mérnöknek" - képre kattintva galéria nyílik

Névjegy: A 31 éves ügyvezető általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait Balatonbogláron végezte. Az emelt szintű matematika-fizika érettségi után a BME mérnök-közgazdász műszaki menedzser szakán szerzett diplomát egy osztatlan 5 éves egyetemi képzésben (2004-2009 között), melynek végén vállalatgazdasági elemző irányba vitték ambíciói. Ezt követően egy posztgraduális képzés keretein belül ugyanitt egy MBA pénzügy-közgazdász diplomát is szerzett, mely rangos, elismert egyetemi fokozatú végzettség a menedzsment területén. Interjúalanyom életében az üzleti világ mellett az autók iránti vonzalom volt a legmeghatározóbb az életében, ugyanakkor négy éve házas, ezért szabadidejének nagy részét a családi programok töltik ki. Felesége ügyész, Léna kislányuk 2 éves, hobbija a vitorlázás, foci, de a Balatont is minden évben átússza, Balaton kerülő Tour de Pelso kerékpár teljesítménytúra rendszeres résztvevője, de ha úgy alakul egy esti futás során akár félmaratoni távot teljesít.

Marci életében viszonylag korán eljött a felelős döntések időszaka, hiszen már 16-17 évesen alkalmazottak felvételében és betanításában volt feladata, ezzel egyidejűleg pedig már a készletrendelést is rábízta édesapja, ahol a darabszám, felszereltség és motorizáltság, valamint a piaci igények figyelembevételével kellett kommunikálnia a gyár felé az igényeket. „Tisztán emlékszem egyik első, általam megrendelt Peugeot 307-es tesztautó specifikációjára is. A piros színű, Profil felszereltségű járgány rendszáma HPA-401 volt, 1,6-os motorral, manuális váltóval és klímával specifikáltam. Az ezt megelőző időszakban pedig a pécsi autóvásárban eladott autók mosásától kezdve az udvari gereblyézésig mindenre kapható voltam, ebből kifolyólag észre sem vettem, hogy a tinédzser korom második felétől már nem a főnök fiaként szaladgálok, hanem egy pozícióval bíró alkalmazott vagyok”.

 

id. Máté Márton (középen) és ügyvezető fiai

Mikor realizálódott benned, hogy nem a szerelés vagy a műszaki pálya a te utad? „Az egyetemi jelentkezési időszak alatt gondoltam át, hogy szeretek rendszerben gondolkodni és a stratégiai szemlélethez van inkább affinitásom, e mellett erősen eredmény szemléletűnek tartom magam. Ha elemzésről van szó, a folyamatok input-output oldalát kiemelten szükségesnek tartom szükségesnek aprólékosan megvizsgálni, hiszen az életben mindent e két tényező aránya határoz meg. A mérnök-közgazdász szerint az egyik oldalon időt, pénzt és energiát kell befektetni ahhoz, hogy eredmények, ügyfelek és eladások realizálódjanak a másik oldalon. A kettő között bonyolult összefüggések vannak, és Marci tudni szeretné, hogy minek, hol van a kulcspontja, hol van szükség esetleg motivációra,beavatkozásra vagy a nélkülözhetetlen támogató, ellenőrző cash-flow, monitoring folyamatok szabályainak felállítására. Asztalán egy olyan idézet olvasható, miszerint: „Ha fontos a célod, akkor megoldást keresel, ha nem, akkor kifogást”! Ez az idézet elsősorban önmagának szól, „a kollégáimnak inkább csak annyit szoktam mondani, hogy akkor jöjjenek segítségért, ha már mindent megpróbáltak” – zárta gondolatait az ügyvezető.

Marci szerint a kereskedelem, szolgáltatás egy olyan terület, ahol az ügyfelekre és a fő folyamatokra kell fókuszálni, a vállalkozás sikere azon múlik, hogy ha bejön az ügyfél, akkor megoldással távozzon a lehető legrövidebb időn belül, ami lehet egy új autó vételi ajánlat, egy alkatrész cseréje, vagy egy karambolos autó javítása. A példamutatásban hisz, minden elve mögött említve volt, hogy „én ebben nőttem fel”. Éppen ezért tartja fontosnak az egyetemekkel és szakiskolákkal való együttműködést. „Ez mindig is fontos szerepet játszott a cég működésében, de az utóbbi időszak munkaerő-piaci változásai miatt most fontosabb, mint valaha. Az országos szakemberhiány csak egy részlete ennek, az új generáció, a társadalmi, gazdasági, műszaki-technikai fejlettség és viszonyok is megváltoztak. Példaként említhető a mobiltelefon/eszközök fejlődése, amely mindennapi szokásaink, kommunikációs csatornák, információs hálózatok mellett már komplett iparágakban jelentős változásokat eredményezett. Változóban a kereskedelmi szokásaink, de a szállás iparág, személyszállítási lehetőségek mellett további lehetőségeket hordoz még magábanfejlődése. A világ gyorsan változik, és ehhez a munkáltatói-munkavállalói környezetnek is alkalmazkodnia kell. A Ford első embere a közelmúltban azt mondta, hogy az elkövetkező 5 évben nagyobb változások jönnek az autóiparban, mint a kerék feltalálása óta”. Még ha ebben van egy kis optimizmus is komoly változások előtt állunk az iparágban, Marci véleménye szerint. A Máté csoport tagja a Jedlik Ányos Klaszternek is, ami egy magyarországi szakmai műhelynek tekinthető ebben a témában.

A cégcsoport 1991 óta forgalmazója a Peugeot, Citroen, DS és Ford márkáknak Balatonbogláron, Siófokon és Dunaújvárosban

A fenti szemlélet alapján lépett szintet a cégcsoport az elmúlt 5 évben az iskolákkal való együttműködésben. Diákok 5-10 fős csapata van jelen a szervizekben éves szinten, mely létszámból 1-2 fő állásajánlattal zárja a gyakornoki időszakát, és akadnak rendszeres ösztöndíjat elnyerők is. „Ha kijön egy szerelő az iskolából, másfél év után engedhető csak önálló munkavégzésre. Ezt a folyamatot felgyorsíthatjuk, ha céltudatosan a technikai tudás formálása mellett, egy szemléletet is átadunk a tanulóknak, hiszen e két területen az iskola – mivel nem vesz részt gazdasági folyamatokban – nem képes tapasztalati tudást adni a diákjainak” – tudtuk meg a mérnök-közgazdász cégvezetőtől a részleteket.

Szakiskolák esetében tényleges autójavítások menetét ismertetik a gyakorlaton levő diákokkal, valamint az alkalmazottak számára szervezett továbbképzési programokba is bevonják őket, a fent említett ösztöndíj és álláslehetőség felajánlása mellett.

Beszélgetésünk közben Marci több alkalommal is utalt arra, hogy a hétköznapi élete és a cég között nagyon erős a korreláció, hiszen – egy számológépbe pötyögve számokat – a matek szerint eddigi életének 81 százalékát töltötte valamilyen formában a cég építésével. Ezt az összefonódást és ugyanezeket az elveket én mintha már hallottam volna valakitől. Naná, hogy az alma fájától…

Nemcsak egy nevet örökölt Marci...

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....