Bemutató

Citroën Berlingo - a tutitárs

2018.11.09.

Bemutatkozott a Citroën Berlingo harmadik generációja. A márka kategóriateremető modellje a C3 után második legnépszerűbb a Citroen értékesítési palettáján, már csak ezért sem véletlen, hogy a francia gyártó kiemelt figyelmet szentelt a széria legújabb tagjának.

Míg az egyterűek enyhén szólva is erősen kikopóban van a gyártók kínálatából a Berlingót nem kezdte ki a trendek megváltozása. A 22 évvel ezelőtt életre hívott modell volt az első a kompakt családi egyterű, amivel egyből kategóriát is teremtett. 1996-os megjelenése óta mintegy 3,3 millió talált belőle gazdára.

A Berlingo egyik titka feltehetőleg az, hogy eredendően is családi autónak készült, nem pedig kishaszonjárműnek. A dolgosabb változata, csak később jelent meg a márka kínálatában. Azonban a Berlingo paletta „hasznos” bővülésével egy jottányit sem veszett eredendő identitásából és, hogy ez mennyire így van arra harmadik generáció debütáló eseménye jó példaként szolgált. A funkcionális demonstrációt, az importőr jó pofa módon egy kutyás bemutatón keresztül aposztrofálta, aminek a célja a sokrétű felhasználás ismertetésén kívül kétségtelenül családias attitűd érősítése volt.

Emocionális húrokat is megpengettek a bemutató során

A márkán belül több évvel ezelőtt elkezdődött dizájnváltás hatására a Citroën teljesen új arculatot kapott, ebbe integrálódott most a Berlingo is. Megkapta a kétszintű fényszórókiképzést a jellegzetes hűtőráccsal, melynek látványát az opciós kínálatban lévő különböző színcsomagokkal lehet tovább fokozni. A sziluett még lágyabb, gömbölyűbb lett. A korábbi platform is változott a Berilngo a PSA csoport legújabb alapjára épült az EMP2-re, ami akár közérthetőbb olvasatban hibrid megoldásnak is nevezhetünk.

Gömbölyded forma, rövid túlnyúlások jellemzik az autó profilját

Ugyanis az új első futóműmodul a személyautós jelleget erősíti, ami többek között komfortosabb úttartást, kisebb fordulókört eredményez. Hátul megmaradt az erősebb híd, ami ugyan elsősorban a teherautó változatnál jelent előnyt terhelhetőség szempontjából, azonban a családi verziók esetében sem elhanyagolható.

Talán ebből a néhány gondolatban is tetten érhető, hogy a Berlingo filozófiája nem változott. A praktikuma, a sokoldalúsága, és a sallangmentessége megmaradt. Ezt tovább fokozván a személyautó kivitel kétféle hosszban készül „M” illetve „XL” változatokban. Az alapverzió csomagtartója 775 literes sztenderd állapotban, míg a nagyobbik testvérénél ez az űrtartalom 1050 literes rakteret jelent.

Az "M" és "XL" változat

A szintbe dönthető ülések további alternatívákat jelentenek a pakolásnál. A leghosszabb rakteret az első sor jobb oldali – szintén síkba hajtható – ülésének lehajtásával nyerjük, ezzel az XL változtaban, akár 3 méter feletti tárgyak szállítására is lehetőségünk van. Hogy minden kiaknázható lehetőséget kihasználtak, azt mi sem jellemzi jobb, mint az, hogy az autóban a raktéren kívül további 28 darab tárolórekesz is a rendelkezésünkre áll.

A térérzetbe nem lehet belekötni, akár az utasteret, akár a rakteret nézzük. Hátul is három teljes értékű ülést találunk. Az anyagfelhasználás vidám és praktikus enteriőrt sugároz. Ez utóbbi könnyen tisztántartható felületkiképzéseket jelent, ami akár családi, akár az teherautós verzióban is szerencsés megoldást jelenthet.

Az utastét nagysága bőséges, hátul három teljesértékű üléssel

Az erőforrás kínálatában a Berlingóban újdonság, hogy már a 1.2 turbómotorral is elérhető kétféle teljesítményszintben, a háromhengeres PureTech erőforrások 110 és 130 lóerős változatokban állnak rendelkezésre. A gázolajos aggregátok Blue HDi változatai 1.5 literes űrtartalom mellett 100 és a 130 lóerősek. A kisebbhez ötsebességes manuális, míg a nagyobb teljesítményűhöz hatsebességek kézi vagy nyolcsebességes automata is választható.

A műszerfal képe, középen érintőképernyős monitorral, mely a legnagyobb a kategóriában

A Berlingóban összesen 19 féle vezetéstámogató rendszer érhető el. Ha vonóhoroggal rendlejük, akkor a vontatmány stabilizátorral is elérhető. De a kínálat részét képezi a „szoftos” összkerekes kisegítő tapadássegítő rendszer is, ami a csoport más modelljeiből is jól ismerhető Grip Control. A hírek szerint azonban, ahogy az elődszériában itt is lesz majd hard 4x4-es verzió is Dangel jóvoltából.

A bemutató rapid randiján a 1.5 literes 130 lóerős dízelt próbáltuk, a rövid menetpróba kellemes személyautós vezetési komfortot mutatott. Tipikus vagy inkább jellemző franciás kényelmet, ahol még menetközben is fürdeni lehetett az autó által nyújtott térérzetben.

A Citroën Berlingo belépőszintje benzines kivitelben ma 5 215 000, míg gázolajos változata 5 515 000 forintba kerül.

 

Az oldal fő támogatója

 

2018.11.17
Először bocsátottak fel Szojuz-FG típusú hordozórakétát Bajkonúrból az október 11-i baleset óta -....
2018.11.17
Kiszámíthatatlan az üzemanyag adójának emelése ellen Franciaországban szombat reggel kezdődő....
2018.11.17
Története legnagyobb szabású átszervezéséről döntött a Volkswagen-csoport (VW), a német járműipari....
2018.11.17
A Huawei bemutatta a Mobile Data Center (MDC) elnevezésű szoftver és hardver megoldását, amelyet az....
2018.11.16
Évente autósok százezrei használják, de a legtöbben keveset tudnak ezekről a gépekről – pedig....
2018.11.16
Ismét kiadta megbízhatósági listáját a ConsumerReports szervezet. Az élen csupán annyi a változás,....
2018.11.16
A december 9-étől életbe lépő 2018/2019-es vasúti menetrend elérhető és letölthető a MÁV-csoport....
2018.11.16
A Continental új tesztjárművet mutatott be Aachenben. A 48 V-os rendszerről táplálkozó dízel-hibrid....
2018.11.16
Anas El Lakkis Líbiából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2018.11.16
Magyarország egyik legszebb és legérdekesebb látnivalójáról esik szó rövid cikkünkben, ezúttal a....