repülés

A Concorde orrkúpja 53 ezer fontért kelt el egy árverésen

2018.02.23.

- Egy dél-angliai szálloda hallját fogja díszíteni az a ritka repülőgép orrkúp, amely 53 ezer fontért (18 millió forint) kelt el egy csütörtöki angliai árverésen.

A 3,35 méter hosszú orrkúp egy eredeti Concorde repülőgépé volt, amely az 1970-es években készült. A polgári légiközlekedésben használt szuperszonikus repülőgépet 2003 októberében vonták ki a forgalomból "Tudtam, hogy ez a tétel el fog szállni" - idézte Jonathan Humbertet, a nevét viselő towcesteri aukciósház vezetőjét a BBC News. Az árverésre bocsátott tétel az egyetlen olyan orrkúp, amelyet végül nem használtak fel az 1970-es években épült 20 repülőgépből állt Concorde-flotta számára.



Az Aérospatiale-BAC francia-brit konzorcium által az Air France és a British Airways légitársaságok számára épített szuperszonikus utasszállító repülőgép sebessége elérte az óránkénti 2500 kilométert, azaz túlszárnyalta a hangsebesség kétszeresét. Először 1969-ben emelkedett a levegőbe, és a londoni Heathrow és a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről repült a New York-i John F. Kennedy repülőtérre. A London-New York közötti útvonalat mintegy három óra alatt tette meg.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..