Continental

Continental: az elektromos autó nem elegendő a klímaváltozás ellen

2017.11.28.

- A politikailag elrendelt kiszállás a belső égésű technológiából nem a megfelelő út, főleg mivel az új technológiák felhasználóit nem lehet politikai eszközökkel meggyőzni – mondja a Continental igazgatóságának elnöke.

Dr. Elmar Degenhart a Continental igazgatóságának elnöke technológiákra nyitott párbeszédet kezdeményezett a közlekedési széndioxid kibocsátásának csökkentéséről. A berlini automobilhét kongresszuson elmondta: „Az elektromos autózás csak egy része a megoldásnak. A hatékony klímavédelem érdekében olyan hajtásmixre van szükség, amely elektromos hajtásból, tiszta dízel-, és benzinmotorokból, klímasemleges szintetikus üzemanyagokból, valamint üzemanyagcellákból tevődik össze.” A politikailag elrendelt kiszállás a belső égésű technológiából nem a megfelelő út, főleg mivel az új technológiák felhasználóit nem lehet politikai eszközökkel meggyőzni.



Az áramtermelés tekintetében hozzátette: „Az elektromos közlekedés hozzájárulása a klímavédelemhez az áramtermelés módjával és a CO2-mérleggel függ össze. A legtöbb piacon az elektromos hajtás már ma is némi CO2-előnnyel rendelkezik a belső égésű motorokhoz képest. Viszont az elektromos járművek aránya a globális járműállományban relatíve lassan nő és ezért ennek hatása a klímamérlegre csak hosszabb idő alatt bontakozik ki.”

Ezzel párhuzamosan Degenhart kiemelte az ipar és a politika együttműködésének fontosságát: „A technológiai szabályozások kontraproduktív hatásúak. Sokkal inkább az ipar feladata, hogy olyan technológiákba fektessen, amelyekkel sikeres lehet az emissziós normák betartása. Ezért a politika részéről észszerűbb lenne a szükséges innovációk kutatás-fejlesztési hátterének támogatása, valamint a megbízható és hosszú távú keretfeltételek megteremtése.”



Degenhart szerint az akkumulátorcella technológiai és kereskedelmi versenyképessége is hatalmas kihívást jelent az elektromos járművek gyors és milliós nagyságrendű bevezetésében. „Többek között jelenleg még nincs meg a megfelelő cellatechnológia. A jelenlegi akkumulátorok ezért nem felelnek meg az elektromos járművek piaci áttöréséhez szükséges követelményeknek. Ezen kívül a megfelelő akkumulátorkapacitás előállítása milliárdos nagyságrendű beruházásokat tesz szükségessé”, magyarázta Degenhart.

Erre az extrém magas beruházási arányra jól rávilágít az a számítási példa, melyben feltételezzük, hogy 2050-ig a személygépjárművek és a hat tonnánál könnyebb kishaszon gépjárművek 70 százaléka elektromos jármű lesz: az ehhez szükséges akkumulátorkapacitáshoz körülbelül 165 akkumulátorüzemre lenne szükség, berendezésenként 40 gigawattóra éves gyártási teljesítménnyel. A mai költségbázist figyelembe véve ehhez közel 500 milliárd eurót kellene beruházni.



Az akkumulátorrendszerek gyártásához, rakodásához és újrahasznosításához körülbelül még 2500 terawattóra energiát kell megtermelni. Ez a jelenlegi globális energiaigény egy tizedének felel meg. Ezt megfelelően lefedhetné a jövőbeli áramtermelés és a hatékonyság növelése. Ugyanez érvényes a nyersanyagigényre is – különösen a lítiumra és a kobaltra. Jelenleg még megfelelő mennyiségben állnak rendelkezésre. Degenhart utalt a részben politikailag bizonytalan területeken fekvő kobalt lelőhelyekre is.

Degenhart úgy látja, hogy a vállalat megfelelően felkészült a meghajtások jövőbeli átalakulására: „Magabiztosan és erősen állunk a járművek hajtástechológiáinak változása elé. Fel vagyunk készülve a nagy hatékonyságú és kis károsanyag kibocsátású belső égésű motor-technológiák és a részben-, vagy teljesen elektromos hajtásrendszerek iránti növekvő keresletre egyaránt.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..