Costa Concordia

Costa Concordia - Szigorúbb büntetést kérnek a volt kapitányra

2017.04.23.

Az első- és másodfokú biróság korábbi ítéletének szigorítását szorgalmazta az olasz semmítőszék ügyésze Francesco Schettino a 2012. január 13-án zátonyra futott és elsüllyedt Costa Concordia tengerjáró hajó volt kapitányával szemben, akit korábban 16 év és egy hónapra ítéltek.

A római semmítőszék jogerős ítélete május 12-én várható. Az elsőként felszólaló Francesco Salzano a legfelsőbb bíróság ügyésze hangsúlyozta, hogy Francesco Schettino tudatában volt annak, hogy a süllyedő hajón még ezrek voltak, amikor a volt kapitány már rég elhagyta a Costa Concordiát. Nem tartotta a kapcsolatot a hajón maradt tisztekkel sem, teljesen magára hagyva a tengerjárót és utasait - tette hozzá az ügyész. A következő napokban a Costa Crociere, az utasok és áldozatok családtagjai ügyvédei szólalnak fel, utoljára Francesco Schettino védelme.


A világ egyik legnagyobb tengerjárója a toszkán Giglio-szigeténél ütközött sziklának, amely szabályosan meglékelte a vizi járművet. A Costa Concordia először oldalára dőlt, majd a vízbe süllyedt. A fedélzeten tartózkodó 4229 személyből harmincketten veszítették életüket, közöttük a hajón dolgozó Fehér Sándor hegedűművész is. A Costa Crociere hajótársaságot pénzbírságra ítélték, valamint több mint nyolcvan millió euróval kártalanította az áldozatok családtagjait és más utasokat. A többi vádlott vádalkut kötött az ügyészséggel.

Az eljárás egyetlen vádlottja az időközben kapitányi rangját és állását is elveszítő Francesco Schettino maradt, akire az ügyészség 27 év börtönt kért. Schettinót 2015-ben elsőfokon és tavaly májusban másodfokon is 16 év és egy hónapra ítélték többrendbeli emberölés, hajókatasztrófa okozása, valamint a hajó elhagyása miatt. Schettino idén márciusban egy internetes videómegosztó oldalon közölt felvételen hangoztatta ártatlanságát. A tizenhét perces felvételen, amely a Tengerészbecsület címet kapta, Francesco Schettino mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy nem hagyta magára a süllyedő Costa Concordiát és ennek utasait.


Tagadta a vádakat, miszerint a baleset éjszakáján kapitányhoz méltatlanul megszökött a hajóról, és miközben az utasok még a tengerjárót próbálták meg elhagyni, ő már a parton volt és onnan nézte tétlenül a Costa Concordia elsüllyedését. Francesco Schettino a videón azt állítja, az utolsó mentőcsónakkal hagyta el a hajót. Francesco Schettino eddig négy napot töltött börtönben, azóta szabadlábon védekezett, mivel a bíróság kizárta a szökés veszélyét.

Feltételezések szerint Schettino az óriás tengerjáró hajóval szándékosan hajtott túl közel Giglio sziklás partjaihoz, hogy az éjszaka kivilágitott hajóval "tisztelegjen" a szigetnek. Az óvatlan manőverezés vezetett a katasztrófához. A Costa Concordia nem létezik többé: a hajót több éves munkával tavaly végleg darabokra szedték.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....