járműgyűrtás

Csak szeptemberben dől el, jön-e a TATA óriásgyára

2015.07.10.

Tévedésen alapultak azok a korábbi sajtóhírek, hogy a TATA közép-európai beruházása Ausztriába került. Csak az ősszel dönti el az indiai tulajdonos, hogy a visegrádi országok közül melyikbe telepíti 8-10 ezer főt foglalkoztató gyártó üzemét. A lehetséges időpont egy szlovák törvénymódosítás kapcsán került napvilágra.

Összekeverte a hazai sajtó a Jaguar Land Rover ausztriai bérgyártásról szóló szerződését azzal az új gyárral, amelyről még nincs döntés – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Figyelőnek adott interjújában. Július elején számos lap írt arról, hogy a cég nem itt épít új gyárat, hanem a grazi Magna Steyr üzembe telepíti át néhány új modelljének a gyártását. Most Varga Mihály azt mondta, az új gyár más tészta, és Magyarország, Szlovákia és Lengyelország van még versenyben a tervezett új üzemért. "Mindent megteszünk azért, hogy minket válasszanak, de nagyon komoly, soktényezős megmérettetés van" – tette hozzá a tárcavezető. 

Miként lapuk több alkalommal beszámolt róla, komoly küzdelem alakult ki a közép-kelet-európai országok között a következő jelentős méretű autógyári beruházás megszerzéséért. Hazánkban az Audi A3 gyártó üzemének átadása óta nem történt nagy gyártóipari fejlesztés. A Daimler csak lebegteti a Mercedes-gyár bővítését, a Suzuki a meglévő kapacitásait sem használja ki, a General Motors szentgotthárdi gyárában pedig csak jövőre éri el a termelés a korábbi évek beruházásai során létesült kapacitások maximumát.

A TATA indiai Land Rover gyárában

Ebbe a vákumba robban be a hír, hogy az indiai TATA telephelyet keres magának a térségben. A Jaguar és a Land Rover márkák tulajdonosaként vélhetően az utóbbi típus gyártását kívánja bővíteni a TATA, és ennek érdekében Lengyelországban, Szovákiában, Csehországban és Magyarországon folytatott tárgyalásokat. A Financial Times egy hónapja bennfentes forrásokra hivatkozva azt tette közzé, hogy hamarosan döntenek a végső helyszínről. Persze hogy mi az a „hamarosan”, nehezen meghatározható, de az indiaiak, úgy tűnik, nem sietik el a döntést.

Olyannyira nem, hogy a várható időpont átcsúszott a tavaszról nyárra, nyárról őszre. Jelen pillanatban szeptember közepe a dátum. Ezt sem az indiai Jaguar Land Rover-től tudjuk, hanem a szlovák gazdasági miniszter, Vazil Hudák kottyantotta el, mert ezzel érvelt amellett, hogy a jelentős beruházásokról szóló törvénytervezetet gyorsított eljárásban fogadja el a szlovák parlament.

Szlovákiának nagy esélye van arra, hogy egy új autógyárat vonzzon ismét magához, amely több ezer embernek adhatna munkát, ám az országnak jelenleg nincs készen olyan nagyméretű ipari parkja, ahová a befektető letelepedhetne – idézte a minisztert a szlovák SME hírportál. Szükséges, hogy ezt az ipari parkot nagyon gyorsan felépítsük, mert a befektető szeptember közepéig meghozza döntését - jelentette ki Hudák a szlovák parlamentben. Emiatt kérte, hogy a képviselők szavazatukkal támogassák a törvénytervezet elfogadását gyorsított eljárásban. A normális, törvényes úton járni több hónapot is igénybe venne, és ezt a luxust most nem engedhetjük meg magunknak - mondta a miniszter, aki szerint Lengyelország, Csehország és Magyarország rendelkezik a szükséges méretű ipari parkokkal.

Hudák szerint Szlovákia eddig két nagy projektről - a végül Magyarországot választó indiai Apollo gumiabroncsgyártó és a Nexen beruházásáról - csúszott le amiatt, mert nem tudtak elég nagy ipari parkot felkínálni a befektetőknek.

Nemcsak Szlovákiában gondolkodnak használható ingatlanok csatasorba állításáról. Emlékezetes, hogy a TATA megbízottai Debrecenben és Szombathelyen tájékozódtak megfelelő ipari terület után. Ennek eredményeként gyorsult fel Szombathely és a szomszédos Söpte közötti megegyezés az érintett iparterület tulajdonjoga felett, amelyen éveken át vitáztak. A környéken már beindult a spekuláció is: ha ugyanis biztos lesz az autógyár megépítése, akkor felmegy az ingatlan értéke, és a tulajdonos szép pénzt kaphat érte. A polgármesteri hivataloknál jelentkezett is néhány vállalkozó, hogy szeretne vásárolni a területen, bízva abban, hogy azt majd jó pénzért eladhatják az autógyár beruházójának.

Jámbor Gyula

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....