Gyalogosgázolás

Cserbenhagyásos halálos gyalogosgázolás újév hajnalán - elfogták a tettest

2020.01.01.

Két gyalogost ütöttek el egy úttestről lesodródó személygépkocsival Kiskunmajsán szerda hajnalban. A baleset következtében az egyik gyalogos, egy 29 éves férfi a helyszínen meghalt, egy 26 éves nő pedig megsérült - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

Horváth Erika rendőr főhadnagy elmondta, a baleset 3 óra 45 perckor a Fő utcán történt. A sofőr a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott tovább.

Időközben néhány utcával távolabb szolgálatban lévő rendőrök ellenőrzést végeztek, amikor látták az úton haladó személyautót, amelynek szélvédője be volt törve.

Ekkor ugyan még a balesetről bejelentés nem érkezett, de a rendőrök utánamentek a gyanús autónak, és megállították. Az intézkedés során a gépkocsit vezető 28 éves öttömösi férfivel szemben felmerült az ittasság gyanúja is, így őt előállították, majd segítségnyújtás halált okozó elmulasztása bűntette és halált okozó ittas járművezetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették - mondta el a sajtóreferens.

Az ügyet a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya vizsgálja.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
A hétfő esti vihar villámai két repülőgépet is telibe találtak, az osztrák Austrian Airlines....
2024.04.16
Az új lifestyle-termékek formanyelve az új MINI Cooper stílusjegyeit idézi. A kollekció a ruházati....
2024.04.16
Sokan nagyon igényesek autójukkal, de magukkal már nem annyira. Elgondolkozva tükörbe nézhetünk, és....
2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....
2024.04.16
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni....
2024.04.16
Az időjárás-előrejelzésektől kezdve a forgalomtervezésen át a tőzsdéig az emberek mindig előre....
2024.04.16
Elődje sikerét megismételve nem egyszerűen maximális ötcsillagos teljesítményt nyújtott a vadonatúj....
2024.04.16
A BMW Group az év első negyedévében világszerte összesen 594 671 darab új autót értékesített. A....