közlekedésbiztonság

Csókásiék nyerték a Közlekedik a család döntőjét Csongrád megyében

2019.04.26.

A hűvös idő ellenére jó hangulatban versenyeztek Szegeden a a Közlekedik a család döntőjében a Csongrád megyeiek, de a kijelölt ügyességi pályák feladták a leckét kicsiknek nagyoknak, bicikliseknek és autósoknak is.

Eligazítás

A „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei döntőjét a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága a húsvét előtti hétvégén a legnagyobb szegedi bevásárlóközpont parkolójában rendezte meg. Az versenyen induló tizenkilenc családnak először KRESZ-tesztet kellett megoldania, majd egy elsősegély előadáson vehettek részt.

Indulás!

Ezt követően gyakorlati vetélkedő vette kezdetét, ami két részből állt össze. A felnőttek személyautóval vezetéstechnikai pályát, a legfiatalabbak kerékpáros akadálypályát teljesítettek. Vagyis négy és két keréken bizonyíthatták ügyességüket azok a családok, amelyek részt vettek a próbatételen. Bár a pályák nehezek voltak, nagyon jó hangulatú és hasznos program kerekedett az eseményből a szokatlan hideg ellenére is.

Azért ez nem olyan egyszerű...

Miután a KRESZ-tesztet a családok közösen kitöltötték, az egyik felnőttnek – aki legtöbb esetben természetesen az apa volt – autós ügyességi pályán kellett végigmennie, a gyerekek pedig biciklin mutathatták meg, milyen ügyesen tudnak közlekedni. Volt olyan feladat, amelyik elsőre egyszerűnek tűnt, azután a gyakorlatban meggyűlt vele a baja a gépkocsivezetőnek – hasonló megesett a gyerekeknél is. És gyakran jól jött az is, hogy műanyagbója volt a pálya széle, nem pedig méretes betontömb – mert néhányan azért a fényezőnek és talán még a karosszérialakatosnak is adtak volna munkát.

Utolsó ellenőrzés a rajtvonalon

Ment a zrika is rendesen, de ez már elengedhetetlen egy ilyen jellegű eseménynél. És persze családon belül a kicsik biztatták szüleiket, azok pedig fennhangon adták a tanácsot – néha utasítást – a kerékpáros pályán a jövő autósainak, de ez még belefért.

A visszajelzések alapján mindkét pályát sikerült bonyolultra összeállítania a szervező Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának, akik ugyanis végigmentek rajta, mindannyian azt mondták, meglehetősen nehéz volt.

Rajt és cél

Természetesen egyik résztvevő nem vette véresen komolyan a versenyt. Sportszerűségből sem volt hiány: a gyerekek mindegyikét megtapsolták, és az autós ügyességi pályán is segítették egymást a felnőttek tanácsokkal. Még úgy is, hogy komoly volt a tét: a legügyesebb család képviselheti ugyanis Csongrád megyét a verseny országos döntőjén, amelynek fődíja egy autó lesz.

A győztes Csókási család

A megyei selejtezőt a ruzsai Csókási család nyerte, így ők szerepelhetnek a 2019. június 22-23-i országos döntőn, amelyet Vas és Zala megyében rendeznek meg. A második helyet a zákányszéki Deme, a harmadikat a szeged-kiskundorozsmai Hajnal család szerezte meg.

Hajnalék harmadikak lettek

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....
2024.03.27
A cikk a „bogárhátú korszakot” összeveti az autó fejlődésének kezdeti időszakával.  Elemzi a....
2024.03.27
Kamionnak ütközött egy kisteherautó az M5-ös autópálya 78-as kilométerszelvényénél, Kecskemét....