használt autók

Das Weltauto: sok az áfacsalás az importált kocsiknál

2014.12.04.

– A használtan importált 1-5 éves autók jelentős részét áfacsalás útján hozzák Magyarországra – állítja piaci tapasztalatokra hivatkozva a Das Weltauto az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Az idősebb importkocsik esetében ugyanakkor a rossz állapotú, szakszerű átvizsgálás nélkül piacra kerülő járművek miatti kockázatra hívja fel a figyelmet a használt autók kereskedelmével foglalkozó cég. A közlemény a Datahouse statisztikáit idézve ismerteti, hogy az idén az év első tíz hónapjában 79 905 használtan importált gépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 38,8 százalékkal többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A behozott járművek közel 60 százaléka volt 10 évnél idősebb.

Emlékeztetnek arra, hogy az importot a három évvel ezelőtt megváltozott adózási feltételek ösztönzik. A gépjármű-behozatal azóta dinamikusan nő, 2013-ban 70 ezer 700 autó jött külföldről Magyarországra, számuk az idén már a 100 ezer darabot is elérheti. A közleményben rámutatnak: a beérkező autók jelentősen rontanak a hazai autóállomány átlagéletkorán, mivel ezek 59 százaléka 10 évnél idősebb, és mindössze 24 százalékuk legfeljebb 5 éves. Az autóimport során a legtöbben 3-as BMW-t, Volkswagen Passatot, Volkswagen Golfot és Audi A4-est hoztak az országba. Ezek a járművek ugyan a magasabb kategóriába tartoznak, azonban általában 10 évnél idősebbek, így műszaki állapotuk megkérdőjelezhető.


– Egy rosszul karbantartott autó életeket veszélyeztethet – hívta fel a figyelmet Frank György, a Das Weltauto márkaigazgatója, megjegyezve: Magyarországon évente megközelítőleg 5000 ember sérül meg műszaki okból bekövetkezett balesetben, hetvenen életüket is veszítik. Ez alátámasztja annak jelentőségét, hogy ellenőrzött forrásból és szakszerű állapotfelméréssel beszerzett autók kerüljenek a piacra – emelte ki.

Frank György kitért arra, hogy terjed az importautókkal kapcsolatos áfacsalás. Ennek lényege, hogy egyes vállalkozások az EU-ban nettó számlával megvett autóból köztes tulajdonosok beiktatásával bruttó számlásat gyártanak, így 27 százalékos árelőnyre tesznek szert a piaci versenytársakkal szemben – fejtette ki.

A Das Weltauto márkaigazgatója elmondta, hogy támogatják a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete és az Autós Nagykoalíció elképzelését, miszerint az importot végző cég kizárólag gépjármű behozatallal és a hozzá tartozó regisztrációs tevékenységgel foglalkozhatna, mással nem, annak érdekében, hogy az áfa útja követhető legyen. Javasolják azt is, hogy ezek a cégek havi áfabevallásra legyenek kötelezettek, emellett letét vagy bankgarancia formájában háromhavi áfabiztosítékkal rendelkezzenek. Megoldást jelentene az is, hogy addig ne lehessen forgalomba helyezni az adott gépjárművet, amíg a fizetendő áfa nincs rendezve – fűzte hozzá Frank György.

A Das Weltauto a Volkswagen csoport márkáinak importőre, a Porsche Hungaria önálló márkájaként működik Magyarországon. Jelenleg 34 értékesítőhelyből álló hálózattal rendelkezik.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....