hidrogén-üzemanyagcella

Demokratizálja az üzemanyagcellát a Toyota

2018.08.13.

Többet, olcsóbban: ezt a kettős, meglehetősen ambiciózus célt tűzte ki maga elé a Toyota a hidrogén üzemanyagcellás technológia fejlesztése terén. Új típusokat, köztük buszokat és teherjárműveket szeretnének hidrogén üzemre állítani.

A jövő évtized elején érkezik a Toyota Mirai második generációja, ám a tervek szerint a világ első, sorozatgyártású hidrogén üzemanyagcellás szedánjának az utódja nem marad egyedül. „A korlátozott gyártásról tömegtermelésre fogunk átállni, csökkentjük a magas költségű nyersanyagok – például a platina – arányát az üzemanyagcellákban, valamint még kisebb, még nagyobb teljesítményű rendszert fejlesztünk” – vázolta az autóipari vállalat terveit TanakaJosikazu, a Mirai projekt főmérnöke a Reuters hírügynökségnek adott interjújában.

Pontos konkrétumot még nem mondott a szakember, ám elég végignézni azokon a prototípusokon, amiket az elmúlt évek során bemutattak: kishaszonjárműveket, nehéz tehergépkocsikat, de még egy buszt is felszereltek FCEV technológiával. Utóbbi, a Sora az első hidrogén üzemű busz, amely típusbizonyítványt szerzett Japánban; a Toyota március óta hivatalosan is forgalmazza a tömegközlekedési járművet, amelyből a tokiói olimpiai játékok kezdetére, azaz két éven belül legalább száz példányt szeretnének forgalomban látni a japán fővárosban és közvetlen környékén. 2025-tőlpedigfokozatosan kerülhetnek piacra hidrogén üzemanyagcellás személyautók, szabadidőjárművek, pick-upkisteherjárművek és nehéz haszongépjárművek, írja bennfentes információkra hivatkozva a Reuters.

„Az üzemanyagcellás teherjárművekbe a lehető legtöbb alkatrészt szeretnénk átemelni meglévő személyautóinkból és egyéb modelljeinkből” – árulta el OtaIkuo, a Toyota üzemanyagcellás üzleti tervéért felelős igazgatója. „Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy érvényesíteni tudjuk a sorozatgyártás előnyeit.”

A költségcsökkentés másik eleme az üzemanyagcellákban és a hidrogéntartályoknál felhasznált nemesfémek és egyéb drága komponensek (platina, titán, szénszálas kompozitok) kiszorítása a gyártásból.

Egy észak-amerikai elemző specialista, a StrategicAnalysis, Inc. mintegy 11 ezer dollárra becsüli egy üzemanyagcella-köteg gyártásának a költségét. A Toyota kutatói viszont máriskörülbelül 20 százalékkal csökkentették a kötegenkénti platina mennyiségét, változatlan teljesítmény mellett; a StrategicAnalysis, Inc. becslése szerint így néhány éven belül 8000 dollárra csökkenthető a kötegek költsége, és ezzel párhuzamosan megtízszerezhető az üzemanyagcellás járművek ma évi körülbelül 3000 darabra rúgó forgalma.

Nemcsak olcsóbbak lesznek az újgenerációs üzemanyagcellás modellek, de a hatásfokuk is érdemben javul: a következő Mirai a jelenlegi 500 helyett akár 750 kilométert is képes lesz megtenni egy tartálynyi hidrogénnel; belső források szerint 2025-re nem lehetetlen az ezer kilométeres hatótávolság sem.

Ha megvalósulnak a Toyota merész tervei, a legjobb időzítéssel kerülhetnek piacra az új modellek: ausztrál kutatók kidolgoztak egy olyan módszert, amellyel a jelenleginél jóval könnyebben szállítható a hidrogén üzemanyag. A CSIRO (CommonwealthScientific and Industrial Research Organisation) szakértői szerint 2025-re akár egymillió üzemanyagcellás gépkocsi is járhatja a világ útjait. Elemzők szerint 2040-ig bizonyosan nagyságrendekkel kevesebb hidrogén üzemű autót fognak eladni világszerte, mint akkumulátoros elektromos gépkocsit, ugyanakkor számos gyártó, így a Toyota is bízik abban, hogy - ahogy azt a hibrid technológiánál már megszokhattuk - exponenciálisan fog nőni a kereslet termékeik iránt, amint egyik ország a másik után átáll a hidrogén alapú mobilitásra és energiagazdálkodásra.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....