DTM

A DTM-futamon derült ki, hogy csúszik a magyar bokszutca

2018.07.07.

Több baleset is történt a Hungaroring bokszutcájában az eső miatt a legutóbbi DTM-futamon, három embert szállítottak kórházba, egy sportbírót súlyos sérüléssel. Charlie Whiting biztonsági módosításokat – burkolatérdesítést – kért az Forma-1 Magyarországra érkezése előtt.

Nem várt izgalmakat hozott június elején a német túraautó-bajnokság Hungaroringen rendezett futama. A Mercedes dominanciával induló versenyen a harmadik körben elkezdett esni. A többség megpróbált száraz abroncsokkal „korcsolyázni” a pályán: az első körökben csak a másodszor kiálló Augusto Farfus és Marco Wittmann érkezett a bokszba esőgumikért, majd megélénkült a forgalom.

A bokszok előtti aszfalt sokkal jobban csúszott, mint a pálya felülete. A második helyről kiálló Auer fékezett, Mercedese azonban nem állt meg. Az osztrák versenyző a garázs falának ütközött, és eltalált két pályabírót. Mortara sem tudott megállni, a bokszszemélyzet félreugrált előle, ő a felszerelést sodorta el, Bruno Spengler azonban több is szerelőjét elütötte.

Mindez pontosan az Audi terasza alatt történt, s az első pillanatokban még mi sem tudtuk pontosan, mi a helyzet. Fotóztuk a bokszkiállásokat, s feltűnő volt, hogy hevesen lengetik a sárga zászlót alattunk, valamint az egyik autó furcsán ferdén állt. Igazából a tévéközvetítés visszajátszásából tudtuk meg csak, hogy mi történt, ott visszalassították az egyik valóban durva becsapódást.

A versenyt nem állították meg azonnal, egy mentőt beküldtek a bokszutcába, miközben többen kiálltak. Az egyik mentőt másik is követte, Mortara balesete után elrendelték a biztonsági autót, majd gyorsan jött piros zászló is. A szervezők közleménye szerint hárman sérültek a balesetben, az egyik sportbíró súlyos lábsérülést szenvedett.

Az Audi nagyon sportszerűen viselkedett és a műsorvezető megkérte a vendégeket, hogy a teraszról készült baleseti fotókat lehetőleg ne osszák meg, és ne tegyék fel valamilyen közösségi portálra. Vagyis ne keltsék a konkurens Mercedes márka rossz hírét. Az internet korában ez nehezen betartható kérés, a világhálón videón is vissza lehet nézni a balesetet.

Mivel a verseny közel háromnegyed órán keresztül állt, új távot írtak ki, melyet 28 perc + 1 körben szabtak meg, és a futam biztonsági autó mögött indult. A verseny fintora, hogy az utolsó öt helyen végeztek azok a versenyzők, akik az újraindítás előtt még az első ötön álltak.

A baleset nem marad következmények nélkül, hiszen a Formula-1 versenyigazgatója, Charlie Whiting is ott volt a Hungaroringen. A Formula-3 futama kapcsán Mogyoródra érkező szakembernek nem tetszettek a látottak. Ami nem csoda, július végén érkezik az F1 mezőnye.  A Hungaroring 2016-os újraaszfaltozásakor a bokszutca olajjal és benzinnel ellenállóbb betonburkolatot kapott - most kiderült, a víztől a veszélyesen csúszóssá válik. Azóta volt az első nagy nemzetközi verseny esős kerékcserével.

Az Auto Motor und Sport információi szerint Whiting megkérte a Hungaroring vezetőségét, hogy a Formula-1 érkezéséig tegyenek óvintézkedéseket. Ez a beton érdesítésével, homokfújásával történhet meg. – Az eset nem egyedi, korábban más Formula-1-es helyszíneken is felmerült már ezen eljárás szükségessége, így Sanghajban és Szingapúrban is – írta a formula.hu.

Szerencsére nem csak a baleset miatt marad emlékezetes az idei magyar DTM-futam. A GT-kategóriában pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta a Hungaroringen az Audival Keszthelyi Vivien, a dobogó második fokára állhatott a 17 éves pilóta. A világ legfiatalabb GT-kategóriás női autóversenyzője a DTM-mel együtt megrendezett Audi R8 LMS Cup harmadik versenyhétvégéjén, hazai pályán örvendeztette meg szurkolóit.

A német Audi Sport tehetséggondozó akadémiáján harmadik éve versenyző pilóta a szombati negyedik helye után a vasárnapi futamnak a második rajtkockából vághatott neki és pozícióját sikerült is megőriznie. Az ellenőrzötten egyforma autókkal versenyző pilóták nem mentek végig a fél óra plusz egy körre tervezett futamon. 10 perccel a tervezett leintés előtt váratlanul előtt eleredt az eső és a versenybírók – tekintettel a DTM-balesetre – piros zászlóval idő véget vetettek a versenynek. Vivien szülei az Audi teraszáról követték végig a futamot.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....